Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Egyre gyomorforgatóbb történetek derülnek ki az örömlányok futtatásáért letartóztatott gyermekvédelmi szakemberről: együtt aludt 13 éves neveltjével


A budapesti javítóintézeti igazgató és beosztottjaként dolgozó párja főként külföldi férfiaknak közvetítette ki két, korábban gyermekotthonban felnőtt, nehéz sorsú lányt. A rendőrség szerint egy fővárosi luxushotelbe szervezték a futtatott lányok szeánszait, de volt, hogy az igazgató nővérének lakásán fogadták a lányok az ügyfeleiket. Az 57 éves férfi irányított, a 32 esztendős nő egyezkedett a férfiakkal, és kezelte az áldozatok szolgáltatásaiért kapott pénzt. A férfi és felesége jelenleg letartóztatásban van.  

A Válasz Online portrét közölt az intézet korábbi vezetőjéről, J. Péter Pálról, akit május végén tartóztattak le, emberkereskedelem és kényszermunka megalapozott gyanúja miatt. A házaspárnál házkutatást tartottak, ahol több luxusautót és 120 millió forintot foglaltak le készpénzben. A férfi, közösségi médiás reprezentációjában mélyérzésű, keresztény, hazafias, már-már meghatóan jó emberként mutatkozó gyermekvédelmi szakember egyszer már simán átment azon a kifogástalan életvitelt ellenőrző eljáráson, amelyet a kegyelmi botrány hatására tavaly kényszertett rá a kormány a gyermekvédelemben dolgozókra. 

Az első jelzés 2002-ben érkezett, az egyik igazgatása alatt álló intézmény, a Magvető utcai lakásotthon munkatársától. Ő éppen éjszakás volt azon a napon, amikor az igazgató este tízkor váratlanul bejött az intézménybe és kivitt magával egy Adrienn nevű kislányt. A nevelőtanár elmondása szerint a 13 éves kislány hajnalban került elő, a testén a tettlegesség nyomaival, s igen zaklatottan vágta be a nevelőotthon előtt J. autójának ajtaját. 

Amikor kiderült, hogy más éjszakákon is kiviszi a kislányt, a visszaélést észlelő nevelőtanár értekezlet összehívását kezdeményezte, ahová a Tegyesz-igazgató Molnár Lászlót is meghívta volna. J. Péter Pál ekkor megpróbált a lelkére beszélni, azzal érvelt az éjjeli kiruccanások mellett, hogy a terápiás beszélgetésekre csak éjszaka nyílnak meg a lányok.

A Magvető utcai otthon munkatársai vallomást is tettek a 17. kerületi kapitányságon, de az ügy elakadt. Végül – mivel az intézmény munkatársai nem hagyták annyiban – belső vizsgálat indult. Miután egy nyári táborban ismét bejelentés érkezett arról, hogy „a Péter bácsi végig együtt aludt az Adriennel”, 2005-ben csendben megváltak a férfitól. J. Péter Pál ezután az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság (OGYSZB) tagja lett, de itt sem bírt magával, ezért egy fegyelmi vizsgálat végén 2009-ben felmentették a munkaköréből.

Németh Szilárd egykori titkára, Dudás Zoltán, mindezek után a gyermekvédelmi szakma vezető köreiből figyelmeztetés ellenére felterjesztette a Szőlő utcai javítóintézet élére. A lap szerint J. Péter Pál pályájának felívelése innentől elválaszthatatlanul összefonódik a politikával, illetve a Fidesz-KDNP hatalomban töltött elmúlt tizenöt évével. Egyébként Dudás Zoltán, tavaly a Fidesz-KDNP színeiben indult Csepelen, a polgármesteri székért. A választást azonban nem nyerte meg, ezután a Külügyminisztériumban dolgozott, ahonnan vélhetően a ennek az ügynek a hatására, a napokban kirúgták. 

A cikkben bemutatott történetekből az derül ki, hogy  J. Péter Pál visszatérően fiatal nőkkel vette magát körül a munkahelyi környezetében. Ezek a kolléganők és a neveltek egy része rajongott J-ért, a másik felük viszont gyűlölte őt. Egykori munkatársai nagyon magabiztos férfiként, ám kissé nárcisztikus személyiségként írták le, és gyakori hangulatingadozásairól is beszámolnak. A róla készült felvételeken feltűnő azonban, de az őt ismerők is felhívták rá a figyelmet, hogy a keze általában remegett. Kollégái, bár drog- vagy alkoholfüggőség jeleit nem látták rajta, azt észrevették, hogy idővel egyre jobban látszott rajta a félelem. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések