Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Kiengedték az Iránban fogvatartott olasz újságírót


Kiengedték az iráni börtönből Cecilia Sala olasz újságírót, már repülőn ül, és hazafelé tart, írja a CNN Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szóvivőjére hivatkozva.

Sala az iráni fővárosban, Teheránban dolgozott, amikor december 19-én a rendőrség igazoltatta, és őrizetbe vették. Letartóztatását azzal indokolta az iszlám köztársaság kulturális és iszlám ügyekkel foglalkozó minisztériuma, hogy Sala „megsértette az iszlám törvényeket".

Az Il Foglio napilap és a Chora Media podcast munkatársaként dolgozó újságíró az iráni hatóságok tájékoztatása szerint december 13-án lépett be az országba, újságírói vízummal. Salának december 20-án kellett volna hazatérni hazájába, de az utazás napján már nem tudták elérni telefonon.

Kiderült, hogy Sala a teheráni Evin börtönben volt december 19-e óta.

„A diplomáciai és hírszerzési csatornákon végzett intenzív munkának köszönhetően az iráni hatóságok szabadon engedték honfitársunkat, és visszatér Olaszországba"

– áll a miniszterelnöki sajtóiroda közleményében.

Meloni személyesen tájékoztatta az újságíró szüleit telefonon arról, hogy a lányukat kiengedték.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések