Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Harcra készülnek a lengyelek Magyarország ellen – már az Európai Bizottságnál kopogtatnak


A lengyel kormány messziről elkerülné a magyar nagykövetet, minden kezdeményezést támogat, amely Budapest ellen szól, sőt, panaszt is benyújt az Európai Bizottsághoz,- írja a Mandiner.

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter ajánlást adott ki az állami intézményeknek, hogy ne vegyenek részt azokon az eseményeken, amelyeken Íjgyártó István magyar nagykövet megjelenik – írja a Gazeta Wyborcza,amely szerint válságban a magyar-lengyel kapcsolatok.

A tárcavezető barátságtalan lépésnek nevezte Lengyelország felé az európai elfogatóparancs alapján keresett Marcin Romanowski kiadatásának megtagadását, és figyelmeztetés nélkül Varsóba idézte Sebastian Keciek budapesti lengyel nagykövetet.

A lengyelek azt ígérik, minden olyan kezdeményezést támogatnak, amelynek célja a magyar kormány elszámoltatása, valamint panaszt is benyújtanak az Európai Bizottsághoz.

A Mandinernek adott interjújában egyébként Zbigniew Ziobro, a korábbi lengyel igazságügyi miniszter azt mondta, lengyel, magyar, két jó barát, és ezen egyetlen brüsszeli zsoldos sem változtat. Ezt bizonyítja, hogy Sikorski döntése ellenére Krzysztof Bosak, a Szejm alelnöke, egyben a Konföderáció társelnöke találkozott Íjgyártóval, a Do Rzeczy beszámolója alapján a két politikus elsősorban a közép-kelet-európai együttműködés folytatásáról beszélt, amelynek szerintük a két kormány közötti nézeteltérésektől és feszültségektől függetlenül folytatódnia kell.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések