Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Erzsébetváros lett az új „nyócker” - A bulinegyedben elszabadult a bűnözés


Rendészeti és közbiztonsági problémává nőtte ki magát a Király utcai bulinegyed. Már a terézvárosi önkormányzat is szót emelt a rengeteg keletkező szemét miatt, ami nem a kukába kerül. Radics Béla fideszes fővárosi képviselő szerint nem is lesz tisztaság addig, amíg a rendészeti problémákat vissza nem szorítják. A képviselő szerint az erzsébetvárosi önkormányzatnak olyan szabályokat kellene hozni, amelyek nem a bulibárókat támogatják.

– Nagyon röviden először is Soproni Tamásnak: jó reggelt kívánok! A szomszédos kerületben, Niedermüller Péter (DK) polgármester barátja az egyik fő okozója annak, hogy milyen állapotok uralkodnak a bulinegyedben. Ugyanis az ígéreteivel szemben, az ellenkezőjét tette. Éjféli zárórát és mindenféle korlátozás bevezetését ígérte Erzsébetvárosban. Helyette bulibárók kezébe adta a jogot, hogy ki az, aki egyáltalán nyitva lehet éjfél után, azaz a kecskére bízott káposztát – emlékeztetett Radics Béla, fővárosi és erzsébetvárosi képviselő, reagálva arra, hogy a Terézvárosi Önkormányzat Facebook posztban kesergett, hogy a megfelelő számú szemeteskosarak ellenére a virágtartókban és az utcákon találják a szemetet a Király utca környéki mellékutcákban.

Radics Béla a Magyar Nemzetnek elmondta: brutális állapotok fő okozója az, hogy nem a legminőségibb turizmust képviselő látogatók járják Budapest legkisebb kerületét. Lehet kint akár ezer kuka is, hogyha valaki félholtra issza magát, akkor nem keresi a szemetest. Ennek egy részét elszenvedi a VI. kerület is a Király utca másik felében, bár Radics Béla szeint a szemetelésnél sokkal nagyobb és szélesebb a probléma.

– Ugyanígy érinti az V. kerületet is, de legfőképp nyilván Belső-Erzsébetvárost és az ott élőket. Erre vonatkozóan egy nagyon jó és előremutató intézkedés az, amivel a biztonságot fokozzuk. Ugyanis nem csak az a baj, hogy nagy a kosz, hanem az, hogy nem biztonságos. A biztonság elősegítése csak úgy történhet meg, hogy biztonsági erőket mozgósítunk oda, ahova kell. Rendőrséget nyitottunk a Wesselényi utcában, közvetlenül a belvárosi, tehát a belső-erzsébetvárosi problémás terület szívében – húzta alá Radics Béla. Hozzátette: mindez a kormánynak, Szentkirályi Alexandrának (Fidesz-KDNP) és az erzsébetvárosi Fidelitasnak köszönhető. 

Ezzel szemben Niedermüller Péter már megszüntette azt a helyet, ahol korábban rendőrök állomásoztak, illetve felszámolta a polgárőrséget is, amely részben ott működött.

– Ha kevesebb a biztonsági erő és az önkormányzat nyíltan megnehezíti a rendvédelmi erők munkáját, akkor vele együtt megjelennek olyan „szolgáltatók" is, amelyek hozzák magukkal a bűnt. Tehát a nagyobb probléma, ha a polgármester ilyen, az igénytelen turizmust erősítő döntéseket hoz – fogalmazott a képviselő.

Radics Béla sajnálatát fejezte ki, hogy a BRFK beszámolója alapján 

Erzsébetváros lett az új „nyócker", a nyolc napon túl gyógyuló súlyos testi sértések száma magasabb, mint Józsefvárosban, tehát a legrosszabb Budapesten.

– Két dolog van csak, ami visszaveti a randalírozók, bűnözők magabiztosságát. Ha élő elrettentő erőként valaki közbelép ilyenkor, illetve ha az önkormányzat visszafogja és szabályozza a buliturizmust – mondta Radics Béla.

Az elmúlt években utóbbi időszakban több olyan testületi ülés volt Erzsébetvárosban, ahol felszólította és figyelmeztette a helyi Fidesz-frakció a polgármestert, hogy fejezze be veszélyes játékát a bulinegyedben. Olyan is volt ahol a belső-erzsébetvárosi lakók táblákkal tüntettek az ellen, hogy a polgármester a bulibárók, a vendéglátóipari egységek tulajdonosai, nem pedig a lakók mellé állt, de a baloldali városvezetés a szavazókat becsapva tovább folytatja Belső-Erzsébetváros és a környező kerületek utcáinak lezüllesztését – húzta alá a képviselő.

(MNO)

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések