A jövő évi költségvetéssel kapcsolatos egyik közgyűlési előterjesztésből kiderült, a fővárosi önkormányzat már február végére tervezetten felélne 40 milliárd forintot a 60 milliárdos hitelkeretéből. Az elmúlt öt év felelőtlen gazdálkodásának eredményeként a jövő évi költségvetés elfogadásától függ, csődbe jut-e Budapest január elején.
Egy hajszálon múlik a fővárosi önkormányzat túlélése. A Fővárosi Közgyűlés december 18-án tartandó ülésén a képviselők többek között döntést hoznak a 2025-ös büdzsé elfogadásáról is. A költségvetésről szóló javaslatcsomagban azonban egy sokkal súlyosabb kérdésben is dönteniük kell majd a képviselőknek. Ez pedig a fővárosi önkormányzat folyószámla-hitelkeretének elfogadásával kapcsolatos. Az előterjesztés értelmében a közgyűlésnek jóvá kell hagynia, hogy a főváros 2025-ben is egy 60 milliárd forintos hitelkeretből gazdálkodhasson.
Kiss Ambrus kiemelte, a hitelkeret összegén nem kÃvánnak változtatni, az a 2024-es évhez hasonlóan is hatvanmilliárd forint lesz.
Az elÅ‘terjesztéshez csatolt javaslatból azonban még inkább kétségbeejtÅ‘ részletek derültek ki a fÅ‘városi önkormányzat pénzügyi helyzetét illeÂtÅ‘en. A dokumentum szerint ugyanis a fÅ‘város január 2-tól február 28-ig 40 milliárd forintot lehÃvna a 60 milliárdos hitelkeretbÅ‘l. Vagyis Budapest az év elsÅ‘ két hónapjában hitelbÅ‘l tervez működni. Az évek óta tartó felelÅ‘tlen gazdálkodás eredményeként ugyanis a fÅ‘városnak elfogytak a több száz milliárd forintos tartalékai, amit Tarlós István fÅ‘polgármesterségének kilenc évében halmoztak fel.
A költségvetés megszavazásáért már Karácsony Gergely is elkezdett kampányolni.
Szerinted az iskolákba vigyünk ebédet, vagy az erre szánt pénzt adjuk a kormánynak? Mit gondolsz, mi a helyes, az idÅ‘sotthonokban élÅ‘k ellátása vagy a kormány kiszolgálása? Vagy netán kapcsoljuk le a közvilágÃtást a kormány kedvéért?
– ezeket a sokak által költőinek vélt, azonban valójában nagyon is valóságos kérdéseket tette fel Karácsony Gergely a YouTube-oldalára feltöltött videójában.
Budapest fÅ‘polgármestere azonban a neki és a jobbkezének köszönhetÅ‘en kialakult csÅ‘d lehetÅ‘ségét elegánsan elhallgatta. Helyette azt állÃtotta, hogy a fÅ‘városnak választania kell az adózás és az alapvetÅ‘ szolgáltatások fenntartása között. Karácsony Gergely a videóÂjában a fÅ‘városi önkormányzat botrányos gazdálkodásáról nem beszélt, helyette azzal riogatta a budapesti lakosokat, hogy amennyiben Budapest befizeti a rá kiszabott adókat, kettÅ‘- helyett tÃzpercenként fog járni a 4-es és 6-os villamos, nem lesz pénz béremelésre, és a rászorulók sem jutnak rezsitámogatáshoz.
Vajon mit szeretne a fÅ‘ispán és a kormány? Kapcsoljuk le a közvilágÃtást, és akkor tudunk ételt adni az idÅ‘seknek, és még össze tudjuk szedni a szemetet? Vagy ne adjunk ételt se az idÅ‘seknek, se az iskoláknak, és akkor esetleg megmaradhatnak a szÃnházak? Vagy hagyjuk az utcán a szemetet egy évig, és akkor esetleg valamennyi étel jut az iskolákba? Na, ez az, amibe én nem megyek bele
– közölte a főpolgármester, majd nyomást igyekezett gyakorolni a Fővárosi Közgyűlés képviselőire. Karácsony ugyanis kiemelte: a jövő héten a Fővárosi Közgyűlésben a költségvetés kapcsán arról fognak szavazni, hogy a főváros béremelésre, rezsitámogatásra és Budapestre, vagy a kormányra költse Budapest pénzét.
A fÅ‘polgármester hivatala egy csÅ‘dköltségvetést nyújtott be, nagy energiáÂkat fektetett abba, hogy eldugdossák a sorok közé a számokat, de azt is beismerték, hogy sürgÅ‘s hitel nélkül már január 2-ra elfogy minden pénz a fÅ‘város számlájáról
– mondta el nemrég Szentkirályi Alexandra. A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője arról beszélt, hogy Karácsony Gergely egy törvénytelen, szappanoperába való csődköltségvetést nyújt be a közgyűlés elé, amelyből egyértelműen kiderült, hogy fejőstehénként tekint Budapestre. Szentkirályi Alexandra szerint a főpolgármester a költségvetés-tervezetével beismerte, hogy csődbe vitte a várost.
(MNO)
0 Megjegyzések