A Mi Hazánk elnöke az X-en panaszkodik.
Toroczkai Lászlót egy hete engedte vissza a Facebook, de 8 nap után megint kitiltották a Mi Hazánk elnökét.
A politikus az alábbiakat Ãrta:
8 napig tartott a korlátozott demokrácia a Metánál. Ma este újra törölték az oldalamat, a homályos és teljesen szubjektÃv "közösségi elvekre", valamint arra hivatkozva, hogy szerintük 2024-ben is "veszélyes személy" vagyok.
Parlamenti párt elnökeként magyarok százezreit képviselem, ez egy támadás ellenük. Valamint a magyarországi választásokba való beavatkozás súlyos, és világviszonylatban is példátlan esete.
Éppen most semmisÃtették meg a választások eredményét Romániában arra hivatkozva, hogy a TikTok algoritmusa túlzottan segÃtette az egyik választási jelöltet. Magyarországon azonban nem csak az algoritmust csavarta le a Mi Hazánk esetében a Meta, hanem indok nélkül letiltott, letörölt engem a virtuális világból. Lassan hat éve tart az egyenlÅ‘tlen küzdelem, amely a Mi Hazánknak hatalmas hátrányt okoz a többi politikai szereplÅ‘vel szemben.
Világossá vált az is, hogy a Meta cinikusan hazudott, amikor azt állÃtotta, hogy technikai okok miatt nem hajtja végre a magyar bÃróság jogerÅ‘s Ãtéletét, amely szerint már másfél éve vissza kellett volna állÃtania az Instagram-oldalamat. A Meta ma egyértelművé tette, hogy a magyar törvények felett állónak tartja magát, és köp a magyar demokráciára. Az új európai jogszabály, a DSA-rendelet értelmében azonban most több eszköz van a kezemben, mint korábban.
Ahogy Ãgértem, nem szabadul meg a Meta (sem) tÅ‘lem egykönnyen. Minden bizonyÃtékot begyűjtöttem, és most ezekkel indÃtok újabb eljárásokat, ha kell újabb pereket Magyarországon és külföldön egyaránt. Nincsenek szabad választások Magyarországon addig, ameddig nem szüntetjük meg ezt a botrányos helyzetet.
8 napig tartott a korlátozott demokrácia a Metánál. Ma este újra törölték az oldalamat, a homályos és teljesen szubjektÃv "közösségi elvekre", valamint arra hivatkozva, hogy szerintük 2024-ben is "veszélyes személy" vagyok. Parlamenti párt elnökeként magyarok százezreit… pic.twitter.com/5C2v6M7O4A
— Toroczkai László (@ToroczkaiLaszlo) December 9, 2024
0 Megjegyzések