2004. december 5. – A nap, amikor Magyarország politikai vezetése szembefordult a nemzettel, és a szétszakított magyarság millióinak sorsát dobta oda pártpolitikai játszmák oltárán. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás tragédiája azóta is mély sebet hagyott a nemzet emlékezetében – és jogosan. Hiszen akik ezt a szavazást egyáltalán kiírták, azok hazaárulók voltak.
Az egész történet egy politikai színjátékkal kezdődött, amikor a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) aláírásgyűjtéssel próbálta meg elérni, hogy a határon túli magyarok kedvezményes honosításához törvényi alapot teremtsenek.
Ez a kezdeményezés, bár nemes célt szolgált, politikai fegyverré vált, amelyet a magyar baloldal és a liberálisok arra használtak, hogy szándékosan éket verjenek magyar és magyar közé.
A népszavazás kiírásának körülményei
önmagukban is szégyenletesek. Mádl Ferenc akkori köztársasági elnök
jóváhagyásával december 5-re tűzték ki a referendumot, egy másik,
kevésbé érzékeny témával, a kórházprivatizációval együtt. Ez az időzítés
nyíltan mutatta: a hatalmon lévők semmit nem tettek a nemzeti ügy
iránti elkötelezettségük bizonyítására.
A baloldal és liberális
szövetségeseik, élükön Gyurcsány Ferenccel és a Szabad Demokraták
Szövetségével, mindent megtettek, hogy lejárassák az ügyet.
Kampányuk
lényege az volt, hogy a határon túli magyarok „elveszik” az anyaországi
állampolgárok szociális juttatásait. Ez az abszurd, minden alapot
nélkülöző propaganda hatékony eszköznek bizonyult a választók
manipulálására.
Az
MSZP és az SZDSZ állításai szerint a kettős állampolgárság tönkretenné a
szociális rendszert – holott akkor is világos volt, hogy a törvényt
megalkotó parlamenti többség bármilyen hatásmechanizmust szabályozhatott
volna. Az érv alaptalan volt, de hatásos: a magyar közvélemény egy
része elhitte a propagandát, és nemet mondott saját nemzettársaira.
Az
alacsony részvétel miatt a népszavazás eredménytelen lett, de az üzenet
egyértelmű volt: Magyarország lakosságának egy jelentős része nem
tartotta fontosnak, hogy a történelmi igazságtételt megvalósítsa. A nem
szavazatok magas aránya pedig azt mutatta, hogy a balliberális
manipuláció sikeresen ültette el a félelmet és az előítéleteket az
emberekben.
A december 5-i események azt üzenték a határon túli magyaroknak: „Nem vagytok a nemzet részei”. Ezt az anyaországon kívül élők sokkoló módon élték meg, hiszen azok a magyarok, akik a legnagyobb áldozatot hozták a történelem során, ismét elutasítást kaptak. Ez a nap a nemzeti önazonosság meggyalázásának napja lett, amely a Kádár-rendszer nemzetromboló politikáját idézte.
A baloldal a népszavazás körüli kampányával nyíltan és egyértelműen nemzetellenes álláspontot képviselt. A 2004-es kampány a Gyurcsány-kormány és az SZDSZ részéről nemcsak politikai hiba volt, hanem egyenesen árulás:
egy olyan propaganda, amely elutasította a magyar nemzet határokon átívelő egységét. Különösen felháborító, hogy ezek az erők később migránsok tömeges befogadását szorgalmazták – ezzel szemben azonban saját nemzettársaik iránt megtagadták a legalapvetőbb szolidaritást is.
Az
igen szavazatok többsége ugyan csekély vigasz volt a nemzetben
gondolkodóknak, de mégis alapot adott arra, hogy 2010-ben a Fidesz–KDNP
kormány megtegye azt, amit az előző években elmulasztottak. A kettős
állampolgárság kiterjesztése végül az összmagyarság egységének
szimbólumává vált, egyfajta történelmi jóvátételként.
A 2004-es
népszavazás örök mementó marad, amely emlékeztet arra, hogyan árulták el
Magyarország baloldali és liberális politikusai a nemzet egységét.
Azóta is minden december 5. annak bizonyítéka, hogy nem lehet
közönyösnek maradni: aki nem a nemzet egységéért dolgozik, az a
széthúzását szolgálja. Az árulók árnyéka azonban nem boríthatja el
azokat, akik a nemzetet Trianon óta összetartani próbálják. Ez a harc ma
is folytatódik.
(Mandiner)
0 Megjegyzések