Attól még, mert egy ebéd húsmentes, még lehet laktató és tápanyagban kiemelten gazdag: a hüvelyesek ideálisak a vegetáriánus étrendben is a fehérje pótlására. A szilveszter közeledtével minden háztartásban nagyobb figyelmet kap a lencse is, amely élelmi rostokat, káliumot, szelént és magnéziumot is tartalmaz. Számtalan módon elkészíthető, nem bánod meg, ha kipróbálsz néhány isteni fogást belőle!
Hozzávalók 4 személyre
30 dkg lencse
15 dkg sajt vagy növényi sajt
3 db paradicsom
1 db padlizsán
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
olívaolaj
1 teáskanál füstölt paprika
só
Elkészítés:
Ha szárított lencsét használsz, előző este áztasd be, majd sós vízben főzd puhára nagyjából fél óra alatt, és szűrd le. Amennyiben főtt, konzervlencsét használsz, elegendő leönteni a vizet róla. Aprítsd fel a vöröshagymát, a fokhagymát, a paradicsomot, és karikázd fel vékonyan a padlizsánt is előkészítés gyanánt! Melegítsd elő a sütőt 180 fokra.
Az olívaolajon dinszteld üvegesre a vöröshagymát, majd keverd össze a megfőzött és lecsöpögtetett lencsével. Ízesítsd sóval és füstölt paprikával, amely isteni aromát ad az egytálételnek. Keverd hozzá a paradicsomszeleteket és az aprított fokhagymát is! Kis olajon fél perc alatt pirítsd meg a padlizsánkarikák mindkét oldalát!
Egy tűzálló tál vagy tepsi aljára teríts egy adagot a zöldséges lencséből. Reszeld rá a sajtot, ha vegán változatban készítenéd, ehhez növényi sajtot is használhatsz, majd teríts rá néhány karika padlizsánt is. A rétegre tedd rá a maradék lencsét, majd takard be az egészet a maradék padlizsánkarikával. A tepsit tedd a sütőbe nagyjából fél órára, hogy összeérjenek az ízek, és egy kicsit megpiruljon a felső padlizsános réteg.

0 Megjegyzések