Sajtóhírek szerint összefog a tradicionális baloldal Európában.
Új, „konzervatív baloldali szövetség” van kialakulóban az Európai Parlamentben, amely egy éven belül hivatalosan is létrejöhet – árulta el Ondřej Dostál független cseh EP-képviselő az Euractiv.cz-nek adott interjújában.
„Örömmel tájékoztatom, hogy már 11-én, szerdán egyeztető megbeszélést tartunk a németekkel, a szlovákokkal”
– mondta Dostál az Euractiv angol nyelvű oldalának beszámolója szerint, utalva arra a három független pártra, amely az új szövetséget alkotná.
Ezek a cseh Elég! (Stačilo!), a német Sahra Wagenknecht Szövetsége (BSW) és a Fico által vezetett szlovák Smer. Ez a formálódó csoport megpróbál elhatárolódni a progresszív baloldaltól, és inkább a hagyományosabb baloldali értékekre, például a munkások jogaira, a békére és a gazdasági stabilitásra összpontosít.
„Egyelőre nem fogunk frakciót alakítani. Arra számítunk, hogy ez talán egy éven belül megtörténhet, a többi országból érkező kollégáktól függően”
– magyarázta Dostál.
Az uniós szabályok szerint egy frakció alakításhoz hét tagállamból legalább 25 európai parlamenti képviselő szükséges. Dostál bízik abban, hogy ezt a küszöböt el lehet érni. Arra a kérdésre, hogy milyen más pártokat vonzhat ez az új formáció, Dostál csak utalásokat tett az „európai délen” található partnerekre.
Dostál abban is bízik, hogy a nemzeti választások Európa-szerte tovább növelik a konzervatív baloldali politikai pártok támogatottságát, utalva Sahra Wagenknecht pártjának közelmúltbeli választási sikerére Szászországban és Türingiában.
A kialakulóban lévő konzervatív baloldali szövetség pártjai több kulcsfontosságú kérdésben osztják a Patrióták Európáért frakció álláspontját.
A migráció területén szigorúbb ellenőrzéseket szorgalmaznak, a háborúval kapcsolatban a diplomáciai megoldásokat helyeznék előtérbe, és ellenzik az Ukrajnának történő további fegyverszállításokat. Továbbá szkeptikusak az EU Green Dealjével szemben.
(mandiner)
0 Megjegyzések