Lendvai Ildikó: Az ellenzéki elit megbukott

Az MSZP egykori elnöke értékelte a magunk mögött hagyott választást. Szerinte „immár felkerült a jel a falra, hogy ennek így vége”.

Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke, frakcióvezetője interjút adott a Jelennek. Arra a kérdésre, hogy jobb párt lett attól az MSZP, hogy 2010-ben lemondott a pártelnökségről, Lendvai azt válaszolta, "rosszabb párt lett volna, ha nem mondok le, és a társaimmal együtt nem adok semmilyen jelzést arról, hogy új korszak kezdődik. Egy lemondás erre jó” – magyarázta egykori döntését.

Majd felidézte, hogy „2009 vagy 2010 ceruza volt, akkor ez a választóvonal mostanra csak tovább vastagodott.

A mi akkori bukásunk a korábbi kormányzati hibáink és a gazdasági válság mellett a rendszerváltó elitből való kiábrándulás következménye is volt”.

Majd hozzátette, „később arra is rájöttem, hogy a vezető posztokról lemondani nem elég, még arrébb kell menni, ezért mondtam le az országgyűlési képviselőségről is. Senki nem hiszi el, hogy valami új kezdődhet, ha a politikai elit épp csak átrendeződik kicsit”. 

A Jelen emlékeztetett, június 9-e után Lendvai Ildikó néhány más korábbi politikustársával együtt a személyi és szervezeti következmények fontosságáról beszélt. Az egykori országgyűlési képviselő a lapnak azt nyilatkozta „2010-ben az addigi, tágan értelmezett kormányzó elit bukott meg akkor, most meg az ellenzéki elit. Valójában nem is most bukott meg, de immár felkerült a jel a falra, hogy ennek így vége”.

Hozzátette,

„ha valaki ebben a helyzetben mégsem mond le, az sem adhat mentséget másoknak arra, hogy rá mutogatva, az ő döntését csócsálva ők se vigyék végbe a saját változásukat”.

Végül a riporter azon érdeklődésére, hogy ma is az a baj-e a baloldallal, az MSZP-vel, Gyurcsány Ferenccel, ami 2010 előtt történt, a valamikor pártelnök azt mondta, „amitől most mindnyájan bajban vagyunk, akik baloldalinak tartjuk magunkat, meg egy tágabb körben mindannyiunknak, akik ellenzékben politizálunk, az már rég nem az, hogy mit csináltunk kormányon”.

Lendvai gondolatait azzal zárta, „a mostani hibáinkra nem adnak felmentést a régi hibáink, azok rehabilitálása nem rehabilitálja az új mulasztásainkat”.

(mandiner)