A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Lamperth Mónika felszólította Gyurcsányt és az MSZP vezetését, hogy mondjanak le


Az ATV Aktuál című műsorban szerdán szóba került a régi ellenzéki pártok rossz szereplése a vasárnapi választásokon. A műsor vendége Lamperth Mónika szerint nagyon izgalmas választást tudhatunk magunk mögött, amelyen olyan kisvárosokat és közepes városokat sikerült megszerezniük az ellenzéki pártoknak, ahol régebben mindig is a Fidesz vezetett.

"Barcs, Csurgó, Nagykanizsa, Pápa, Paks, ezek nagyon-nagyon izgalmas dolgok" – sorolta a korábbi komcsi belügyminiszter. Majd kitért arra is, hogy a XV. kerületben, ami mindig is a DK zászlóshajója volt, a választók mindössze 14,6 százaléka szavazott a Demokratikus Koalíció listájára. Erre a műsorvezető feltette a kérdést, hogy mi következik ebből, melyre Lamperth azt felelte:

„Én nagyon-nagyon el vagyok keseredve, mint baloldali szavazó. Éjjel megnéztem, amikor kiáll Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és Kunhalmi Ágnes az eredményvárón. Mintha nem értenének semmit ebből a választási eredményből. Határozott meggyőződésem, és illő tisztelettel fel is kérem Gyurcsány Ferencet és a szocialista párt két elnökét, mondjanak le!”

Ezt követően dr. Lamperth Mónika végigsorolta, azokat a választásokat, ahol a szocialista politikusok lemondtak egy-egy vereség után: „1998-ban Horn Gyula mondott le a vereség után, 2010-ben pedig Lendvai Ildikó, jómagam és mindannyian lemondtunk.”

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések