Kezdeményezték a Nap Tv volt tulajdonosának letartóztatását.
A Fővárosi Fellebviteli Főügyészszég benyújtotta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblának a Fenyő-gyilkosság ügyében hozott elsőfokú ítélet elleni fellebbezését – derül ki a főügyészség lapunknak küldött tájékoztatásából.
Az 1998-as, Fenyő János elleni merénylet kapcsán indult büntetőperben februárban a Fővárosi Törvényszék Portik Tamást és Gyárfás Tamást is bűnösnek mondta ki.
A bíróság Portikot felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt életfogytiglani, míg Gyárfást bűnsegédként elkövetett emberölés miatt hét évnyi fegyházbüntetésre ítélte.
Az elsőfokú
ítélet ellen az ügyész Gyárfás felbujtói minőségének megállapításáért,
továbbá mindkét terhelttel szemben a büntetések súlyosításáért
fellebbezett. A Nap Tv volt tulajdonosa esetében hosszabb idejű
szabadságvesztés kiszabását kezdeményezte, míg a már többszörösen
elítélt Portiknál a feltételes szabadságra bocsátás későbbi időpontban
történő megállapítását indítványozta.
Gyárfás Tamás és védője felmentésért, míg Portik és védője felmentésért, illetve a büntetés enyhítéséért fellebbeztek.
Az
elsőfokú ítélet kihirdetése után az eljáró törvényszék elutasította az
ügyészség Gyárfás Tamás letartóztatására irányuló indítványát.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblához benyújtott másodfokú indítványával
az ügyészi fellebbezést mindkét elkövetőnél fenntartotta, egyben indítványozta Gyárfás letartóztatásának elrendelését az ítélőtábla ügydöntő határozatának kihirdetéséig
– írta a vádhatóság
(Mandiner)
0 Megjegyzések