Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint méltatlan a Magyar Nemzeti Bankhoz az a hangnem, ami az intézményben uralkodik.
„A
jegybank nem képes az együttműködésre, hiába kerestük rá a lehetőséget”
– nyilatkozta az Indexnek Nagy Márton, aki szerint ennek a felelőssége a
jegybank vezetőségét terheli.
Mint ismert, az utóbbi időben
egyre több és egyre keményebb kritikát fogalmaz meg a Matolcsy György
féle jegybank a kormánnyal szemben. Legutóbb a versenyképességi
stratégiával kapcsolatban fogalmaztak meg negatív észrevételeket.
Erre
elsőként Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az ATV Híradónak
reagált, akkor azt mondta röviden: nem örülnek a kritikának, és később
válaszolnak arra. Most az Indexnek hosszabban is válaszolt a
tárcavezető:
„A kormány szerint az önmagában nem probléma, hogy
valaki a versenyképességi stratégiát elemzi. Azonban napjainkban már
mindenkinek van telefonja, és azt fel lehet emelni” – fogalmazott a
témával kapcsolatban Nagy Márton.
Majd kiemelte:
„Ezek szerint a jegybank nem képes az együttműködésre, hiába kerestük erre a lehetőséget. Úgy látjuk, ott olyan viselkedés uralkodik, ami alapvetően arról szól, hogy a Magyar Nemzeti Bank a médiában üzenget. Hét évig szolgáltam a jegybankban az elnök úr mellett, összesen pedig tizennyolcat. Azt gondoljuk, ez a hangnem, ami a napjainkban ott uralkodik, méltatlan az intézményhez. Ennek a felelőssége pedig a jegybank vezetőségét terheli”.
0 Megjegyzések