„Örülünk, hogy még szabad beszélnünk Brüsszelben” – jelentette ki Orbán Viktor a Nemzeti Konzervatív Konferencia (NATCON) szerdai napján, írja az MTI. Orbán Viktor szerint Európa a szabadság és az elnyomás határmezsgyéjén egyensúlyoz.
A rendezvényt csak a harmadik kiszemelt helyszínen tudták elkezdeni,
de a keddi első napon rendőrök érkeztek egy polgármesteri tiltó
határozattal. A beszédeket végül folytathatták, de új érkezőket nem
engedtek be, és a döntést keddre bíróság függesztette fel, így
zavartalanul megtarthatták a második napi programot.
A
miniszterelnök szerint a NATCON betiltása, majd később a döntés
felfüggesztése olyan, mintha a nyolcvanas évek végén lennénk
Magyarországon, amikor a „szabadság erői, meg az elnyomás erői
viaskodnak egymással”. A rendezvényt jelképesnek tartotta, amely jól
írja le Európa helyzetét, a kontinens a szabadság és az elnyomás
határmezsgyéjén egyensúlyoz.
Orbán Viktor ugyanakkor kifejtette:
megfelelő méretű országra van szükség, ahhoz, hogy politikailag
ténylegesen vezetni tudja valaki a mozgalmat. Szerinte erre Olaszország
vagy Franciaország alkalmas.
„Fontos, hogy harcoljunk a
szabadságért, és ez aktívabbá tesz minket” – mondta. Orbán szerint
mindennapos elnyomás van a Nyugaton, ami egyre erősebb. A zöld
átalakulás elbukott, a gazdák bajban vannak, migráció nincs megoldva, és
a versenyképesség is romlott – sorolta a problémákat miniszterelnök.
A NATCON X-re (a volt Twitterre) kitett posztjai alapján a miniszterelnök a júniusi európai parlamenti választásokról kijelentette:
ha a vezetésről kiderül, hogy rossz, le kell cserélni, és ez a vezetés rossz.
Úgy
látta, hogy a gazdák egész Európában szenvednek, a migráció kezelése
rosszabb, mint valaha, a szankciók pedig nem állították meg a háborút.
Új vezetésre van szükség.
A migrációról
„A civilizációnk keresztény gyökerekkel rendelkezik. Akik ide szeretnének jönni azok iszlám civilizációból érkeznek.”
„Mint nagyapa érdekel a kérdés milyen ország lesz Magyarország 2100-ben. ”
Orbán szerint a migráció tétje, hogy milyen civilizáció lesz Európában. „Keresztény civilizációban élni a legjobb. Miért adnánk fel?” Hozzátette iszlám is egy értékes civilizáció.
„A két civilizáció keverése nem hoz jó dolgokat.”
Hozzátette: a nemzeteknek joga van dönteni a migrációról.
A migráció arról szól, hogy egy közösségnek joga van eldönteni, hogy kivel akar együtt élni - mondta.
0 Megjegyzések