A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Négymilliárdos kárt okozott a zalai telefonmaffia


Négymilliárd forint vagyoni hátrányt okozó okostelefonok kereskedelmével foglalkozó bűnbanda ellen emeltek vádat.

A Zala Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a nyolc vádlott gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény miatt áll a Fővárosi Törvényszék elé. 

A főügyészség vádirata szerint az ügy elsőrendű vádlottja budapesti vállalkozóként mobiltelefonok és egyéb elektronikai eszközök kereskedelmével foglalkozott, írja az MTI. 

 Ismerősével, a másodrendű, szintén a fővárosban cégtulajdonos vádlottal 2018-ban elhatározták, hogy külföldről, európai szállítóktól elektronikai eszközöket – elsősorban márkás mobiltelefon-készülékeket – fognak nagy mennyiségben beszerezni oly módon, hogy azok tényleges eredetének elleplezésére egy több szintből álló fiktív céghálózatot hoznak létre.

A számlázási lánc kialakításával az elsőrendű vádlott által irányított kft. „az adófizetési kötelezettségét jogtalanul csökkentette a belföldi beszállítók által kiállított fiktív költségszámlák általános forgalmi adó tartalmának levonásba helyezésével”.

A vádlottak több éven keresztül, folyamatosan végezték tevékenységüket, a csoportot konspiratív módon, hosszabb időre, az adótörvények kijátszására irányuló, rendszeres anyagi haszonszerzés céljából hozták létre és „kódnyelven” kommunikálva működtették. 

Cselekményük révén az elsőrendű vádlott cége 2018 novembere és 2021 márciusa között 4 milliárd forinttal csökkentette jogosulatlanul a fizetendő általános forgalmi adó összegét, amellyel a központi költségvetésnek ugyanekkora összegű, meg nem térült vagyoni hátrányt okozott.

A vádlottakkal szemben a Zala Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések