„Aki rövidlátó politikai célok alapján zsarolja a Fővárost és rombolja a közösségi közlekedéshasználhatóságát, az nem csak a budapestiek, hanem az agglomerációban élők ellen is dolgozik” – írta a Momentum keddi közleménye.
„Miközben a közösségi közlekedés
működtetése egyre több pénzébe, tavaly több, mint 200 milliárd
forintjába kerül a Fővárosnak, a Kormány folyamatosan vonul ki a
közösségi közlekedés finanszírozásából: a korábbi éves 32 milliárdos
normatíva helyett egy ideje már csak évi 12 milliárd forintot ad, de
az idei évben már ezt a 12 milliárdot sem akarja kifizetni a Lázár János vezette minisztérium.
Ezzel párhuzamosan több pénz kérnek a Volán és a romló színvonalú HÉV és MÁV járatok üzemeltetéséért. Ez zsarolás” – írták.
„A kormánynak egyetlen célja van: ellehetetleníteni Budapest működését, megkeseríteni közel 3 millió ember életét” – erre a megállapításra jutott a párt a közlemény végén. A helyzetre való tekintettel petíciót indított a Momentum a Budapest-bérlet megvédéséért.
0 Megjegyzések