Egyértelműen leszögezte Tompos Márton az ATV Start műsorában, hogy a főpolgármesteri pozíció megvan, és Vitézy Dávidnak inkább a főpolgármesteri hivatalnál kellene elhelyezkednie.
Tompos Márton, a Momentum
frakcióvezető-helyettese azt mondja, meg kell érteniük nekik és minden
ellenzéki pártnak, hogyha nem fókuszálnak legfeljebb egy vagy két
témára, nem fognak sikert elérni. A személyes véleménye pedig az, hogy
csakis helyi szinten lehet ezt elérni. Arra a kérdésre, hogy
meghatározza-e 2024-et a DK-val való konfliktushelyzet, Tompos így
válaszolt az ATV Start műsorában:
“nagyon reméljük, hogy nem, nem szeretnénk ezzel foglalkozni a közeljövőben”.
Szerinte
ahol a választási rendszer rákényszeríti az ellenzéki pártokat, hogy
együtt induljanak, ott meg kell valósítani az összefogást, ahol pedig
nem, ott nem érdemes. Tisztulni fog a magyar politikai élet -
fogalmazott Tompos azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi hat demokratikus
ellenzéki pártból négyen is a bejutási küszöb alatt vannak a
legfrissebb mérések szerint. A Momentum idei célkitűzései közül az egyik
az, hogy megállítsák a debreceni “akkumulátorgyáras őrületet”, és azt,
hogy “a legjobb magyar termőföldeket” áldozzák fel erre a célra, de
szeretnék megállítani továbbá a kórházi osztályok bezárását is.
Azzal
kapcsolatban, hogy Donáth Anna a korábbi nyilatkozatok ellenére mégis
visszatér a Momentum élére, Tompos cáfolta, hogy belső harcok lennének a
pártban.
Rájöttek, hogy Donáth Anna a legnépszerűbb
politikusuk, és ha ő vállalja a párt vezetését, akkor “értelmesebb ezt
erősíteni”. Hozzátette, hogy január végén tartják a tisztújítást. A
Momentum a pedagógusok béremelését kifejezetten támogatja - hangsúlyozta
Tompos Márton.
Azt is hozzátette, hogy bár azt kommunikálja a
kormány, hogy “jönnek az uniós pénzek”, a frakcióvezető-helyettes
szerint ez nem teljesen így van, hiszen utófinanszírozású projektekről
van szó, vagy “nincs itt plusz pénz”, mégis megígéri a kormány a plusz
pénzt. Tehát úgy gondolja, hogy a kormány a béremelést eddig is
“megtehette volna, ha akarja, és itt buktatták le önmagukat”. Hozzátette
azt is, hogy nem az uniós pénzen kellett volna múlnia a pedagógusok
béremelésének. Az önkormányzati választásokkal kapcsolatokban elmondta:
elégedettek Karácsony Gergely munkájával, őt fogják támogatni.
“Igazából az ellenzéki kollégák által bedobott neveket nem teljesen értjük” - mondta. Az LMP például Vitézy Dáviddal tárgyal, róla Tompos Márton így nyilatkozott: “remek szakember, ne induljon el főpolgármesternek”.
Mégpedig azért, mert “van egy egységes, jól teljesítő főpolgármesterünk”. Tompos biztos abban, hogyha Vitézy a főpolgármesteri hivatalnál szeretne dolgozni, “meglesz a helye”, találnak neki olyat, ami a közlekedéshez vagy az általa kedvelt területhez kapcsolódik. “De a főpolgármester pozíció már megvan.” Ha valamiben erősödnie kell Karácsony Gergelynek, az egy sokkal egységesebb kommunikáció, amiben segítenének is neki - fűzte hozzá Tompos Márton.
0 Megjegyzések