Ha mindenképpen tárgyalni akarunk, akkor azt egy harmadik, semleges területen kellene megejteni – hangsúlyozza Földi László.
Mint ismert, a tervek szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter január 29-én találkozik Ungváron ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával. A magyar külügyminiszter ezzel kapcsolatban korábban kijelentette: abban bízik, hogy a találkozón sikeresen végig tudják venni a legfontosabb kétoldalú kérdéseket, elsősorban a kárpátaljai magyar nemzeti közösség korábban elvett jogainak ügyét, valamint a két ország közötti kapcsolatok hosszú távú jövőjét.
Földi elmondta, hogy Szijjártó Péter jelenleg is védelem alatt áll, mert kiemelt személynek minősül.
„Ennek a fokozása egy olyan szakmai, technikai kérdés, amit nyilván a szakemberek meg tudnak oldani minden további nélkül.
Viszont azt, hogy a magyar külügyminiszter kiutazik Ukrajnába, én személy szerint nem tartom helyesnek.
Ez
ugyanis egy olyan kérdés, hogy vagy összejön, vagy nem. Vagy valóra
válik ez a fenyegetés, vagy nem” – fogalmaz lapunknak a szakember.
Földi
László úgy véli, hogy a jelenlegi állapotban nem csupán védelmi és
biztonsági szempontból, hanem külpolitikai értelemben sincs ok – mint
fogalmaz: nincs értelme – ezzel a jelenlegi kijevi vezetéssel bármit is
tárgyalni.
Nincs százszázalékos védelem
„Ezt
egyébként Novák Katalin találkozója után is láttuk, hiszen
emlékezhetünk rá, hogy a találkozót követően a Munkácsi II. Rákóczi
Ferenc Gimnáziumban még a magyar nyelvű zászlókat sem engedték kirakni
az évnyitón.
Magyarán gesztusokat nem igazán lehet várni ettől az ukrán vezetéstől.”
A
titkosszolgálati szakértő szerint az ukránok jelenleg egyetlen egy
dologra koncentrálnak – hogy írjuk alá azt a paktumot Brüsszelben, ami
arról szól, hogy megkapják a szükséges forrásokat, támogatásokat.
„Márpedig
a magyar kormány azt nyilatkozta, hogy ezt nem fogja megtenni. Ennek
fényében én a magam részéről nem értem, hogy miért kellene akár a
Szijjártó Péternek, vagy bárkinek is kiutaznia.
Ha mindenképpen tárgyalni akarunk, akkor szerintem egy harmadik, semleges területen kellene ezt megejteni.
A
29-ei találkozónak a biztonsági kockázata valóban túlságosan nagy, még
akkor is, hogyha csupán egy blöff, vagy egy nem illetékesnek a
fenyegetése” – fogalmaz a szakember.
Földi szerint a közösségi
hálón ma már bárki bármit megtehet, sajnálatos módon ilyen jellegű
fenyegetéseket is küldhet, és ennek hírértéke lesz, hírértékké válik.
Ha Szijjártó Péter úgy dönt, hogy kiutazik, akkor gyakorlatilag számítani kell rá, hogy nincs százszázalékos védelem.
Ez arról szól, hogy a védelemnek különböző fokozatai vannak, és a kitett fokozat azt jelenti, hogy a cselekmény, az esemény, a történés elmarad. Ez az egyetlen védelem, minden más védelem csupán esetleges” – szögezte le a szakértő.
0 Megjegyzések