A kormány elítéli a ballisztikus rakéták tilalmáról szóló nemzetközi egyezmény megsértését, ha bebizonyosodik, hogy Oroszország és Észak-Korea között fegyverátadásra került sor – nyilatkozta Robert Fico (Smer) miniszterelnök, és védelmébe vette Juraj Blanár (Smer) külügyminisztert, aki szuverén álláspontot foglalt az üggyel kapcsolatban.
A miniszterelnök rámutatott, hogy az észak-koreai ballisztikus rakétákról szóló nyilatkozattervezetet az Egyesült Államok terjesztette elő bizonyítékok és annak lehetősége nélkül, hogy beavatkozhatnának a szövegébe. „A kormányunk tiszteletben tartja, hogy léteznek nemzetközi megállapodások, amelyek tiltják az ilyen rakéták használatát. És el is ítéli ennek megszegését, amennyiben ez bebizonyosodik. Az orosz katonai erők ukrajnai bevetését is a nemzetközi jogok megsértésének tartjuk.
Viszont túlságosan tapasztaltak vagyunk ahhoz, hogy mindennel egyetértsünk bármiféle bizonyítékok nélkül”
– nyilatkozta Fico.
Megjegyezte, hogy Szlovákiában véget ért az olcsó rábólintás korszaka, és szuverén országként fog viselkedni. „Óvatosak vagyunk azért is, mert már szinte szabállyá vált, hogy számos, kezdetben ellenségesnek minősített támadás idővel az ukrán hadsereg kudarcának bizonyult” – mondta, majd hozzátette, hogy az ukrajnai helyzetnek jelenleg nincs katonai megoldása, már csak politikai megállapodás születhet.
Juraj Blanár külügyminiszter szerdán jelezte, hogy Szlovákia készen áll elítélni az Oroszország és Észak-Korea között történt fegyverátadást, amennyiben bemutatják a jelenleg hiányzó bizonyítékokat. Blanár hozzáállását bírálták az ellenzéki pártok, a PS ezzel kapcsolatban rendkívüli ülés összehívását indítványozta a parlament külügyi bizottságában.
Az Egyesült Államok és partnerei kedden elítélték az Oroszország és Észak-Korea között történt fegyverátadást, valamint az észak-koreai ballisztikus rakéták év végi és év eleji használatát Ukrajnában. A nyilatkozatot megközelítőleg 50 ország írta alá, az Egyesült Államok mellett többek közt Kanada, Ausztrália, Japán, valamint az EU összes tagországa, kivéve Szlovákiát és Magyarországot.
0 Megjegyzések