„Tudd meg, hogy a holnapi napon, a nap első órájában hozzád ismeretlen nemzet követei jönnek, akik tőled fejedelmüknek az apostoli áldás ajándékával egyetemben királyi koronát követelnek. A koronát hát, melyet csináltattál, fejedelmüknek, miként kérik, eljuttatni ne habozzál. Mert tudd meg, hogy ez néki a dicső királyi ranggal együtt élete érdemeiért jár.”
(Szent Hartvik legendájában az Úr e szavakkal utasítja Szilveszter pápát a koronaküldésre)
1000.
december 25-én helyezték a Rómából hozott koronát nemzetünk első
királyának, a később szentté avatott Istvánnak (ur. 1000-1038) a fejére.
Ezzel a szertartással született meg a keresztény Magyar Királyság,
mely
Szent István államszervező és térítő munkájának köszönhetően később
sikeresen vészelte át egy évezred megpróbáltatásait és kataklizmáit.
Bár
István, vagyis pogány nevén Vajk életének első évtizedeiről viszonylag
kevés információval rendelkezünk – nem ismerjük például pontos születési
évét, és csak sejtjük, hogy Szent Adalberttől vette fel a keresztséget
–, ahhoz már kétség sem férhet, hogy a korona, a keresztény uralkodók
első számú jelvényének megszerzéséig küzdelmes úton jutott el.
Ismeretes, hogy Géza (ur. 973-997), a magyar törzsszövetség első olyan
fejedelme, aki nyitott a nyugati kereszténység felé, rendhagyó módon
fiát, Istvánt jelölte ki utódjának, holott az ősi pogány szokás – a
levirátus – szerint méltóságát a család legidősebb férfitagja nyerte
volna el.
997-ben, az édesapa halála után ebből a szokatlan
döntésből komoly zűrzavar származott, hiszen a későbbi szent uralkodó
rokona, a Balatontól délre fekvő területek felett uralkodó Koppány
magának követelte a főhatalmat, és vele a megözvegyült Sarolt
fejedelemasszony kezét is. István, aki felesége, Gizella révén III. Ottó
német-római császár (ur. 983-1002) támogatását is élvezte – a későbbi
királyné ugyanis Ottó unokahúga volt –, végül fegyverrel kényszerült
Koppány ellen vonulni, és Veszprém közelében, jelentős német segítséggel
vereséget is mért riválisára, aki elesett a csatában.
A „lázadó”
Koppány szörnyű vége azt jelentette, hogy Géza fia immár
vitathatatlanul a főhatalom birtokosává vált, amit szövetségese, III.
Ottó egy hűbéri lándzsa küldésével ismert el; erről a jelvényről a korai
krónikák is tudósítottak, kézzel fogható bizonyítékot azonban csak az
1968-as nagyharsányi lelet pénzérméi adtak. Az uralkodó célja
természetesen az volt, hogy beléphessen a keresztény Európa uralkodóinak
sorába, aminek érdekében 999-ben Asztrik pannonhalmi apát tárgyalásokat
kezdett Rómában II. Szilveszter pápával és vélhetően Ottó császárral
is. Bár a 12. század elején íródott Hartvik-legenda arról tudósít, hogy a
korona végül az egyházfő csodás álmának következtében került Istvánhoz –
vagyis azt a pápa küldte a fejedelem számára –, a valóságban az
eseményeket nehéz rekonstruálni.
A szent királyról írt
legendáknak politikai vetületük is volt, ennek fényében pedig egyáltalán
nem biztos, hogy Hartvik püspök nem torzította az eseményeket. A magyar
történettudományban már hosszú évtizedek óta dúl a vita arról, hogy az
első korona vajon Ottó császár, vagy II. Szilveszter jóvoltából került
-e a Rómába látogató Asztrikhoz, ugyanakkor a keresztény Európa egyházi
és világi feje közti szívélyes kapcsolat miatt ennek valószínűleg nincs
gyakorlati jelentősége.
A pannonhalmi apát eredményes útjának
köszönhetően tehát 1000. december 25-én, a magyar történelemben először
koronázási misére gyűlhettek össze az ország legfőbb méltóságai, amit
vélhetően az első esztergomi érsek, Domonkos celebrált. Fontos
megemlíteni, hogy a korona, mely ezen a napon István fejére került, nem a
későbbi Szent Korona volt, ettől függetlenül azonban a fejékszer
különleges hatalommal ruházta fel viselőjét, aki a királyi címmel együtt
apostoli jogot nyert az ország egyházszervezetésének kialakítására.
Szent István koronázásának napja tehát a Magyar Királyság, az államiság
születésnapjának tekinthető, igaz, ez a születés cseppet sem bizonyult
könnyűnek: az újdonsült uralkodónak később több évtizeden át kellett
háborúznia azért, hogy a valódi főhatalom a kezébe kerüljön, miközben
törvényeivel és népe megtérítésével megszilárdította a keresztény
királyság intézményét.
0 Megjegyzések