„Bemutatták a Huszárvágás – A konnektivitás magyar stratégiája című könyvét, amely egyfajta sajátos, magyar globalizációs választ vázol fel első ránézésre. Ez volt a cél?
Először is tisztázzuk: különbséget kell tenni globalizáció és globalizmus között. A globalizáció leginkább a természeti jelenségekhez hasonlítható, amelyek tőlünk függetlenül léteznek. Például arra sincs ráhatásunk, hogy a Nap minden reggel felkel. Arra viszont már van, hogy miként viszonyulunk ehhez, siránkozunk rajta, vagy pedig kikelünk az ágyból, felöltözünk és elmegyünk dolgozni.
Ehhez képest más a globalizmus, ami a globalizáció egyik legmeghatározóbb neoliberális ideológiája volt az elmúlt évtizedekben. Állásponton szerint mára ez utóbbi fulladt és üresedett ki, és valójában a globalizációnak nincs is szüksége ideológiára. Az persze, hogy egy ország mit tesz ezzel a helyzettel, miképpen olvassa a világot, egyáltalán nem mindegy.
A kérdésre
tehát ebben az értelemben igen a válasz. Szerintem komoly dolog az, hogy
az elmúlt majdnem másfél évtizedben annyit erősödtünk mi magyarok, hogy
már nem csak azt tudjuk elmondani a világnak, hogy mi a magyar
stratégia vagy hogyan gondolkodunk egy-egy kérdésről, hanem a világban
zajló folyamatokról is tudunk érvényes állításokat tenni, amelyekre
odafigyelnek más országok.
Mennyire van esélye egy 10 milliós országban tömörülő 15 milliós népnek megteremteni a kapcsolatokat a blokkosodó világban?
Ha
csak a trendeket, az erőviszonyokat – ahogy mondani szokták – a nagy
számok törvényszerűségeit nézzük, ha csak hagyjuk, hogy a maguk
logikájában történjenek a dolgok, akkor természetesen nem túl jók az
esélyeink. De ha belegondolunk, a kérdésben megfogalmazott probléma
tágabb kontextusban is megállja a helyét. Volt-e esélye Mátyásnak és
Hunyadinak a török ellen? Volt-e esélye az ország megmaradásának az első
világháború után? A történelem során a számok ritkán voltak a magyarok
oldalán, de mégis itt vagyunk, minden lehetetlen körülmény ellenére.
Ezért a mindenkori magyar politikának az a feladata, hogy ne hagyja,
hogy Magyarország elszenvedője legyen a világ folyamatainak, hanem a
lehetőségekhez mérten találja meg, miként lehet a kedvezőtlen helyzetet a
maga javára fordítani. Ez a huszárvágás a magyar politika nagy
művelete, most is erre van szükség.
Ha tovább megyünk az
elméleti síkon, hogy néz ki a konnektivitás a valóságban? Gazdasági vagy
politikai elmélet ez inkább? Esetleg mindkettő?
Sokkal
több mint gazdasági vagy politikai elmélet. A konnektivitás mint fogalom
valójában a komplex hálózatok kutatásának elméletéből érkezik, s
lényegében bármilyen hálózati kapcsolatokon alapuló rendszer leírható a
segítségével, így a nemzetközi kapcsolatok is. A konnektivitás –
mindenkitől ezúton is elnézést kérek ezért a magyar nyelvtől idegen
szóért – egy olyan elmélet, amely azt mondja ki, hogy a kapcsolatok
mélységének és mennyiségének növelése esetén az adott ország relatív
előnyökre tesz szert. Ez az elmélet lényege. Vagyis minél nagyobb
számúak és minél mélyebbek, „hálózatosodottabbak” ezek a kapcsolatok,
annál nagyobb, relatív erőnlétre lehet szert tenni általuk.
A
konnektivitás magyar stratégiája pedig az arra vonatkozó képesség, hogy a
kapcsolatokat úgy tudjuk bővíteni és mélyíteni a következő
évtizedekben, hogy ezáltal relatív előnyökre tegyünk szert, és az ebből
fakadó esetleges hátrányokat pedig semlegesíteni tudjuk.”
A teljes interjú itt elérhető!
0 Megjegyzések