Jövőre újabb jelentős béremelés lesz az egészségügyben – ez derült ki Pintér Sándor parlamenti bizottsági meghallgatásából.
A belügyminiszter kifejtette: a kormány tartja magát korábbi ígéretéhez, így a jövő márciusra jelzett szakdolgozói béremelés meg fog történni. Ezzel csökken a különbség az orvosok és a szakdolgozók fizetése között. Júliustól mintegy 84 ezer egészségügyi szakdolgozó, valamint 24 ezer az egészségügy nem gyógyító területein dolgozó munkavállaló bére emelkedett 18 százalékkal.
Az egészségügyi államtitkár már akkor bejelentette, hogy a kormány tervei szerint 2024-ben újabb béremelés lesz.
„A kormány tervei szerint ez a béremelés 2024 márciusában nagyobb lépéssel folytatódik. Ezzel elérjük azt, hogy az orvosok és a szakápolók közötti bérolló nyílását megakadályozzuk. Sőt, ez a bérolló záródni fog a kormány intézkedéseinek köszönhetően”
– hangsúlyozta Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára.
Az
orvosok bére már korábban, januárban emelkedett újabb 11 százalékkal.
Vagyis, a kormány végrehajtotta a Magyar Orvosi Kamarával korábban
megkötött béremelési megállapodás utolsó lépését is.
Mostanra pedig már biztossá vált a szakápolók, a szakdolgozók tavasszal megígért újabb béremelése is.
0 Megjegyzések