Úgy tűnik a milliárdos meggondolta magát.
Mint írtuk,
a péti Nitrogénművek Zrt.-ben eredetileg egy hónap kényszerszünetet
tartottak volna, ám kedd reggel a Bige Holding közleményben tudatta,
hogy a gyár végleg bezár. Azonban ezt a döntést délutánra Magyarország
egyetlen műtrágyagyárának cégvezetése felülvizsgálta.
A rtl.hu híradójának a nagyvállalkozó úgy fogalmazott:
nem fogunk feltett kézzel elvonulni, nem fogjuk megszüntetni a Nitrogénművek működését, küzdeni fogunk érte.
Az RTL Híradójában elhangzott, a bezárást azért határozták el eredetileg, mert a szén-dioxid-kvótákra kirótt magyar különadó tonnánként 20 ezer forinttal drágította meg a műtrágyát, amit a tulajdonos szerint nem lehet kigazdálkodni.
Bige azt is kijelentette, hogy „ez kizárólagosan arról szól, hogy rendelet útján elvegyék a pénzünket, és bizonyos körök hozzájussanak a Nitrogénművekhez, amit már régóta szeretnének”.
Elmegyünk az összes magyarországi és európai jogi fórumra az igazunkért”
– szögezte le a milliárdos, aki arról is beszélt, hogy 55-60 eurós hátrányba kerültek az összes európai műtrágyagyárral szemben.
A csatorna összeállításában arra is emlékeztetett, hogy reggel még egy közel 1000 fős elbocsátást is kilátásba helyeztek a gyárban.
0 Megjegyzések