Miközben az Európai Unió súlya folyamatosan csökken a világban, Brüsszel a valós problémák megoldása helyett vagy újakat generál (bevándoroltatás, Oroszország és Kína elleni szankciók) vagy pótcselekvéssel, például a szélsőliberális indoktrinációval foglalkozik – írja a Tűzfalcsoport.
A tényfeltáró portál szerint ennek ékes példája a 2020-2025-ös LMBTQ stratégia, amelynek keretében súlyos pénzeket költik társadalom-mérnökösködésre, érzékenyítésre és befolyásolásra.
A Tűzfalcsoport szerint ezek a kérdések nem befolyásolják a GDP növekedését, és a Nyugaton kívül senkit nem érdekelnek, ezen kívül pedig az, hogy az EU diplomáciai és külgazdasági eszköztárát az LMBTQ-lobbi szolgálatába állítják, inkább gyengíteni fogja a közösséget.
Bár a stratégia szerint a másság, a sokszínűség érték, a célkitűzései valójában ezzel szöges ellentétben állnak. Az egészet áthatja az intolerancia, és a demokrácia semmibe vétele.
Az egyik fejezet konkrétan arról szól, hogy a nemzeti jogalkotásokat megkerülve, Brüsszelből kell kikényszeríteni bizonyos intézkedéseket, például a melegházasság elfogadását
– írják.
A Tűzfalcsoiport a konkrét intézkedéseket is bemutatja, ilyen például az, hogy a szólásszabadság védelmére hivatkozva uniós szintű bűncselekménnyé nyilvánítanák az LMBTQ közösség elleni gyűlöletbeszédet, és nyomást helyeznének az internetes tartalomszolgáltatókra, hogy minden eszközzel lépjenek fel a LMBTQ-ellenesnek vélt tartalmak ellen.
Ezen kívül a portál szerint a nemek közti egyenlőség égisze alatt többek között arra köteleznék az uniós vállalatokat, hogy alakítsanak ki inkluzív munkakörnyezetet, és tegyék kötelezővé az LMBTQ-szótár használatát, az antidiszkriminációs képzéseket stb.
Migrációs szempontból is őrült ötletek láttak napvilágot: a migrációs politikában például kiemelnék az LMBTQ-bevándorlókat, akik számára külön eljárásrend, bánásmód kidolgozását sürgetik; gyakorlatilag ez oda vezethet, hogy bárki, aki magát LMBTQ-érintettnek mondja, és olyan országból érkezik, ahol az EU szerint ezért üldöztetés fenyegeti – azt be kell fogadni.
Az egyik leghátborzongatóbb felvetés viszont az, hogy a gyerekeket kell trójai falóként az LMBTQ-lobbi szolgálatába állítani.
A fiatalok kritikus szerepet játszanak a befogadó társadalmak építésében
– olvasható a stratégiában.
(Tűzfalcsoport)
0 Megjegyzések