Orbán Viktor megszorításait kritizáló guruló óriásplakáttal, valamint az „Év Megszorítói díj győztese” kupával akciózott a Momentum a Fidesz tisztújító kongresszusának bejáratánál.
Plakátautóval, és egy kupával jelent meg a Momentum Mozgalom szombat reggel a Fidesz tisztújító kongresszusának a helyszínén, amivel közlésük szerint a kormány megszorításaira hívták fel a figyelmet.
Hajnal Miklós momentumos képviselő egy kupával a kezében ment a bejárathoz, ahol megpróbált átjutni a biztonsági őrökön, hogy átadja egy fideszes politikusnak a párt számára készített kupát, amit az „Év Megszorítói díj győztesének” készítettek, azaz a Fidesznek.
A Momentum egy
plakátautót is helyszínre vitt, amin Orbán Viktor látható egy halom pénz
mellett, azzal a felirattal, hogy „az ő megszorításai miatt egyre
kevesebb a pénzed.” Közben egy hangosbemondóból azt üzenték, hogy „elég a
megszorításokból, elég a hazugságokból”.
A kupát végül Hajnal Miklós nem tudta senkinek sem átadni, így a bejáratnál hagyta, a földön, a kapu mellett.
Az Év Megszorítói díj győztese: Fidesz A díjat Hajnal Miklós adja át a Fidesz tisztújításán
Posted by Momentum Mozgalom on Friday, November 17, 2023
0 Megjegyzések