A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Rasszista kijelentései miatt lemondott a flamand pártvezér


Pénteken lemondott pártelnöki posztjáról Conner Rousseau, a Vooruit nevű flamand szocialista párt politikusa, miután az utóbbi időkben folyamatosan nőtt rajta a nyomás a még szeptemberben kirobbant botránya után – tudósít róla a Politico. 

Rousseau még szeptemberben egy rendőrnek intézett rasszista megjegyzéseket a romákról összességében, többek között „barna söpredéknek” nevezve őket, ami után többpárt is lemondásra szólította fel a pártelnököt. Később azzal védekezett, hogy az eset idején részeg volt, a kijelentéseiért pedig elnézést kért.

A lemondásra végül péntek este került sor, miután a Vooruit rendkívüli ülést tartott.

Mivel párttársai is távozásra szólították fel, ezért azt azonnali hatállyal megtette az immáron egykori pártelnök.
Lemondása után Rousseau úgy nyilatkozott, hogy súlyos hibát követett el, illetve „a mai kihívások túl nagyok, de a Vooruit küzdelme nélkülem is mennek tovább”.

A flamand politikusnak egyébként nem ez volt az első rasszista botránya karrierje során. Tavaly a brüsszeli régióban található Molenbeek kerület kapcsán mondta azt, hogy amikor a környéken áthalad, nem érzi magát Belgiumban.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések