Az American Thinker szerzője szerint a magyar miniszterelnök jól látja, mi történik Európában, ám az „önámító propagandával átitatott eurokraták” nem hajlandók változtatni.
Orbán
Viktornak teljesen igaza van az európai őrület értékelésében, de semmi
jele annak, hogy a figyelmeztetésének bármilyen korrekciós hatása lenne –
áll az American Thinker véleménycikkében. J. B. Shurk szerint az
eurokraták át vannak itatva az önámító propagandával, az elméjük pedig
teljesen eltompult.
A szerző visszautal Orbán Viktor október 23-án tartott beszédére, amelyben azt mondta, Moszkva tragédia volt, míg Brüsszel egy rosszul sikerült kortárs paródia. A különbség a kormányfő szerint az, hogy
„míg Moszkva amit fütyült, azt kellett táncolni, addig ha Brüsszel fütyül is, mi úgy táncolunk, ahogy mi akarunk. S ha nem akarunk, akkor nem táncolunk”.
Ebből a szempontból a miniszterelnök szerint a Szovjetunió reménytelen volt, míg az Európai Unió még nem az.
Igaz, eközben viszont más amerikai vélemény azt állítja, Magyarországot ki kellene rúgni az EU-ból.
0 Megjegyzések