A színésznél egyre több mellékhatás jelentkezik a gyógykezelések miatt
Reviczky Gábor igyekszik erős lenni, és súlyos állapota ellenére dolgozni. Mint ismert, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai-díjas színésznél év elején rákot diagnosztizáltak. Egy operáción is túlesett, de mivel áttéteket is találtak nála, ezért gyógykezelésekre kell járnia. Ezeket kezdetben jól viselte, de egyre több mellékhatás jelentkezik nála – írta a Blikk nyomán a Mandiner.
A Kossuth rádió egyik műsorában nemrég arról beszélt, hogy a hatodik kemoterápia óta szédül.
„Alapvetően, ha megyek bárhová vagy ülök, nincs problémám, de ha beülök az autóba vezetni, akkor ájulás előtti rohamaim vannak" – vallott a műsorban a 74 éves színész, aki hozzátette, emiatt már vezetni se szokott, mindig mások fuvarozzák őt.
0 Megjegyzések