Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy kötelezettségszegési eljárást indít, és felszólító levelet küld Magyarországnak (INFR(2023)2098) az 5. pénzmosás elleni irányelv helytelen átültetése miatt.
Bár Magyarország bejelentette az irányelv teljes
körű átültetését, a Bizottság az irányelv nemzeti jogba való helytelen
átültetésének egy esetét állapította meg, amely a szolgáltatók
nyilvántartásba vételére, engedélyezésére vagy szabályozására vonatkozó
kötelezettséggel kapcsolatos.
A MAGYAR JOG SZERINT NEM LÉTEZIK A VIRTUÁLIS VALUTÁK ÉS A FIAT VALUTÁK KÖZÖTTI PÉNZVÁLTÁSI SZOLGÁLTATÁSOKAT NYÚJTÓ SZOLGÁLTATÓK NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELÉRE VAGY ENGEDÉLYEZÉSÉRE VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉG.
A pénzmosás
elleni szabályok fontos szerepet játszanak a pénzmosás és a terrorizmus
finanszírozása elleni küzdelemben – közölte áll az Európai Bizottság indoklásában.
Szerintük
azért is fontos ez a szabályozás, mert az egyik tagállamban előforduló
jogalkotási hiányosságok az EU egészére hatással vannak. Másrészt
elengedhetetlen a szankcionált cégek haszonhúzóinak azonosítása, ami az
EU által Oroszország ukrajnai invázióját követően bevezetett szankciókat
illeti.
Ezért az uniós szabályokat a Bizottság szerint hatékonyan
kell végrehajtani és felügyelni a bűnözés elleni küzdelem, az uniós
pénzügyi rendszer védelme, és az uniós szankciók végrehajtásának
biztosítása érdekében.
Amennyiben Magyarország két hónapon belül nem kap kielégítő választ, a Bizottság dönthet úgy, hogy folytatja a jogsértési eljárást, és indokolással ellátott véleményt küld
– írták.
Fontos
megjegyezni, hogy az irányelv, aminek nem tett eleget Magyarország, egy
olyan jogalkotási aktus, ami bár kötelezően elvár egy szabályozást a
tagállamoktól, de csak a kötelezően elérendő célokat tűzi ki a címzett
tagállamok számára.
Az egyes tagországok azonban saját maguk
dolgozzák ki azokat a törvényeket, amelyek meghatározzák, hogyan fogják
megvalósítani a kitűzött célokat.
Nem ez az első, és vélhetően nem is az utolsó
Mint
ismeretes Magyarország, valamint több EU-s ország ellen is folynak
kötelezettségszegési eljárások. Tavaly februárban például Varga Judit,
az akkori igazságügyi miniszter elárulta:
MAGYARORSZÁGGAL SZEMBEN HÚSZ NON-NOTIFIKÁCIÓS KÖTELEZETTSÉGSZEGÉSI ELJÁRÁS ÉS NEGYVEN TARTALMI KÖTELEZETTSÉGSZEGÉSI ELJÁRÁS VOLT FOLYAMATBAN.
Ezt
követően például kötelezettségszegési eljárást indított a bizottság
Magyarország ellen a belső piaci szabályokkal ellentétes intézkedések
bevezetése miatt is, amit az árstopos megkülönböztetés miatt indítottak.
Nemrég
az Európai Bíróságon is döntést hozott egy hasonló ügyben. Korábban az
Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, ez az ügy
végződött az Európai Bíróságon. Ahol kimondták: Nem felel meg az uniós
jognak a gyakorlat, hogy a menedékkérelmekre vonatkozó
szándéknyilatkozatokat csak a belgrádi vagy a kijevi nagykövetségen
lehet beadni.- írta meg az Index.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések