72 évvel ezelőtt, 1951. szeptember 23-án robbantották fel a kommunisták a Városliget szélén álló Regnum Marianum templomot. Bár az épület hivatalosan a Hősök tere előtt kialakítandó felvonulási terület útjában állt, az erőszakos cselekedettel a diktatúra nyilvánvalóan az egyház híveinek kívánt üzenni.
A huszadik század elejének legnagyobb hatású egyházi vezetője, Prohászka Ottokár nemcsak szembenézett a világvárossá fejlődő Budapest lassú elvallástalanodásával, hanem konkrét megoldásokat is javasolt a probléma megoldására.
Lelkes tanítványai, egykori esztergomi szeminaristák világi papként a Keleti pályaudvar mögötti területen, a „Csikágóban” vásároltak maguknak egy Damjanich utcai lakást abból a célból, hogy hitoktatóként és egyesületi vezetőként lássák el a környék pasztorális feladatait.
Ez a közösség nevezte el magát Regnum Marianumnak, mivel tagjai példaként tekintettek a katolikus megújulás korának egyházi tevékenységére. (A barokk évszázadaiban a rekatolizáció jegyében élte reneszánszát Magyarországon a Mária-kultusz.) A név (Mária országa) eredetileg a katolikus Magyarország latin neve volt, és egyházunk Szent István-kori autonóm jellegére utalt. Azzal, hogy első királyunk nem Péternek ajánlotta fel a megszülető Magyar Királyságot, egyúttal azt is kifejezte, hogy nem ismerte el a pápa hűbéri hatalmát hazánk felett.
A fiatal papok nagy elszántsággal, alázattal és számos új módszert kipróbálva merültek el Külső-Erzsébetváros életében. Tevékenységük homlokterében szegény sorsú gyermekek hitoktatása és katolikus szellemben való nevelése állt. Emellett a kibontakozó magyar cserkészmozgalomban is tevékeny szerepet vállaltak.
Mivel a közösség által használt városrész nem rendelkezett önálló plébániával, ezt a problémát is orvosolni kellett: az első világháború és a Tanácsköztársaság borzalmai után 1919 májusában Csernoch János esztergomi érsek döntése nyomán a Damjanich utcai házban álló kápolna hivatalosan is plébánia lett. Első plébánosa Shvoy Lajos volt, aki meghonosította hazánkban a cserkészmozgalmat, számos gyalog- és vízitúrát szervezett tanítványainak, végül Prohászka Ottokár halála után elfoglalhatta egykori mesterének székesfehérvári püspöki székét.
A községnek volt már tehát neve, plébániája, hivatása, de saját templommal még nem rendelkezett. Az egyház és a városvezetés nem messze innen, a Városliget szélén jelölte ki az új plébániatemplom helyét, majd megtervezésére 1924. december 15-én ki is hirdették az építészeti tervpályázatot.
A Kotsis István által elnyert pályázat eredménye után az 1925-ös alapkőletételt követően a tényleges munkálatok a következő évben kezdődtek meg. Az olasz és dél-francia benyomásokat tükröző neoromán stílusú templom öt évig épült. Hivatalos elnevezése Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom lett és 1931. június 14-én szentelte fel Serédi Jusztinián hercegprímás.
A köznyelvben csak Regnum Marianum néven számon tartott templom egyszerre vált a hívek vallási ás kulturális központjává, de politikai értelemben is jelentős mondanivalóval rendelkezett. Alapító okirata szerint fogadalmi templomként, „hálából a kommunizmustól való megszabadulásért” épült fel, mintegy köszönettel Máriának, amiért megszabadította Magyarországot a Tanácsköztársaság vallásüldöző politikájától.
Az 1945 után szovjet bábáskodással kiépülő új nomenklatúra valóságos hadat üzent az egyháznak. A kommunista diktatúra kiépülésével párhuzamosan egyre inkább fogyott a levegő a magyarországi történeti egyházak körül. 1949-ben koholt vádak alapján Mindszenty József hercegprímást csukták börtönbe, 1950-ben pedig a szerzetesrendeket tiltották be. A Regnum Marianum közösség hivatalos feloszlatására 1951-ben került sor, a regnumos papok és hívek egészen eddig harcoltak a kommunisták egyházüldöző, ateista politikája ellen.
A Regnum Marianum templom elleni fizikai támadásra azután került sor, hogy a későbbi Felvonulási térnek nevezett területre egy grandiózus Sztálin-szobort terveztek. A városrendészeti szempontok miatt „útban lévő” egyházi épületnek legalább két ok miatt kellett megsemmisülnie: szakrális épületként nem állhatott ott a Sztálin-szobor hátterében, antikommunista fogadalmi templomként pedig a hatalom politikai ellenfeleinek hatalmát szimbolizálta.
A templom új és masszív vasbeton szerkezetének ellenállása miatt elpusztítását különleges barbarizmus jellemezte: a kupolán lévő Szent Koronát kalapáccsal leverték, a templombelsőt faállványokkal alátámasztották, a vasbetonszerkezetet elvékonyították, végül az állványzatot felgyújtották. Ennek hatására a kupola megroppant, de a templom nem dőlt össze. Ekkor döntöttek az épület felrobbantásáról, amely során oszlopról oszlopra haladva döntötték romba az épületet, majd törmelékének nagy részét egyszerűen beöntötték az altemplomba.A diktatúra azonban egyetlen oszlopot nem tudott teljesen elpusztítani: a sors furcsa fintora, hogy ez az oszlopcsonk lett a talpazata a templom helyén 1969-ben felállított Tanácsköztársaság emlékműnek. Az oszlopcsonk ma is látható, a templom helyét pedig kereszt és emlékhely jelöli.
A Regnum Marianum templom elpusztítása után a Damjanich utcába visszahúzódó, majd annak bezárása után a szélrózsa minden irányába szétszóródó közösséget további támadások érték. A hatalom keze már az 1956-os forradalom után, a Kádár-rendszerben ért el a regnumos atyákig: 1961-ben, 1965-ben, 1970-ben, sőt, még 1971-ben is ítéltek el regnumos papokat, akik vállalva a kockázatot, titokban és illegálisan továbbra is szervezett keretek között mutattak alternatívát fiataljaiknak a kommunizmussal szemben. A koncepciós perek során kémkedés, hazaárulás, összeesküvés és a demokratikus államrend elleni szervezkedés vádjával ítélték őket sokévnyi börtönre.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések