“Két lehetőség van, az Európai Unió vagy egyben marad, vagy szétesik, vagy szétcsúszik, darabjaira hullik”. A miniszterelnök azt mondta, hogy “50-50 százalék”, “tehát mind a kettőre fel kell készülni” - ismertette Fricz Tamás politológus a Hír Tv-ben, hogy mit mondott Kötcsén a miniszterelnök az Európai Unióról a 15. “nagy tervben”.
A Hír Tv Vezércikk című műsorában Orbán Viktor Kötcsén elmondott beszéde volt a téma tegnap este, a vendégek közül többen is ott voltak ugyanis szombaton a Dobozy-kúrián és hallották, mit mondott a zárt körben a miniszterelnök.
Ott
volt szombaton Kötcsén Fricz Tamás is, aki este a Hír tv Vezércikk című
műsorában, Ifj. Lomnici Zoltánnal egyetértésben megerősítette, hogy
Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta a beszédében a kormányzása
kapcsán, hogy 2034-ig 15 “nagy terv” van készen. A miniszterelnök “egy
nagy, elismert, sikeres, Európában az élenjáró országok között képzeli
el Magyarországot 2030-34-re. Tehát egy hatalmas célt tűzött ki
Magyarország elé” - hangzott el a műsorban. Orbán Viktor a Tranziton
nyilvánosan is elmondta ezt.
Az Európai Unióról is beszélt a kormányfő: vagy egyben marad vagy szétesik
Fricz
Tamás a műsorban ugyanakkor azt is elmondta: a miniszterelnök, amikor
Kötcsén ismertette a 15 pontot, az utolsó pontban az Európai Unióról
beszélt.
“A 15. pont volt ez, a miniszterelnök az utolsó pontban beszélt az Unióról, és azt mondta:
úgy kell látnunk a helyzetet, hogy két lehetőség van, az Európai Unió vagy egyben marad, vagy szétesik, vagy szétcsúszik, darabjaira hullik.”
Ezt
most először vette be a mondandójába. Két évvel ezelőtt még őszintén
szólva némileg más hangsúllyal beszélt erről. Most felvetette azt a
lehetőséget, hogy elképzelhető, hogy az Unió nem marad meg, és erre is
fel kell készülnünk - árulta el a műsorban Fricz Tamás.
A miniszterelnök beszédét ismertetve azt is hozzátette:
“Ez egy nagyon fontos gondolat, hogy vannak erre is forgatókönyvei, hogy valamilyen módon az Európai Unió nem tud egyben maradni azért, mert az egyik kérdésben bizonyos országok mondanak nemet, a másik kérdésben másfajta országok mondanak nemet. Tehát állandóan ütközés van”.
A miniszterelnök - mint Fricz Tamás elárulta a Hír Tv-ben - ezen a ponton a beszédében azt hangsúlyozta,
az Európai Unióban “nincs egy közös éthosz, nincs egy közös szellemiség, értékrend. És ebben már benne van annak a lehetősége, hogy nem tudjuk, hová vezet ez az út”. A miniszterelnök azt mondta, hogy “50-50 százalék”, “tehát mind a kettőre fel kell készülni”
- mondta Fricz Tamás.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések