A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a védelem indítványát.
Nem lesz perújítás a Teréz körúti robbantás ügyében – tudta meg a Mandiner. Csiha Gábor, a Fővárosi Fellebviteli Főügyészség szóvivője lapunkkal közölte: a Fővárosi Ítélőtábla elutasította a védői perújítási kezdeményezést, mert a megjelölt bizonyítási eszközök új, perdöntő bizonyítékot nem szolgáltattak az ügyben.
A 2016 szeptemberi robbantás vádlottját P. Lászlót 2019 márciusában a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte többszörösen minősített emberölés és terrorcselekmény miatt. Az ítélet szerint P. László leghamarabb 30 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
A huszonéves férfi 2016. szeptember 24-én
késő este Budapesten, a Teréz körúton egy általa készített és működésbe
hozott pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két rendőrt azért, hogy
megszerezze fegyvereiket.
Keviczki István, az elítélt védője
azonban egy újonnan előkerült felvételre hivatkozva perújítást
kezdeményezett a nyár elején. Az ügyvéd lapunknak elmondta, hogy az
általuk beszerzett szakvélemények között legalább öt olyan van, amely
külön-külön is indokolná a perújítást, együttesen kezelve őket pedig –
álláspontja szerint – nem is szabadna megtörténnie, hogy ilyen erős
bizonyítékok felderítése után ne a perújítás mellett döntsön a bíróság.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések