Hirdessen itt

Négy új személyszállító hajó érkezett a Balatonra, kettő már ki is hajózott


A rendszerváltás óta először érkezett négy új hajó a Balatonra, melyek közül kettő az összeszerelési munkálatok végéhez ért a napokban. A sikeres üzempróbákat követően így megtehette első balatoni kilométereit a Tihany névre keresztelt komp és a Tomaj katamarán. 

A másik két hajó összeszerelési munkálatai is rendben haladnak, a kompok előreláthatólag decemberben, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon megkezdésekor, jövő márciusban kezdik meg szolgálatukat.

A Balatoni Hajózási Zrt. két új személyhajót és két kompot szerzett be, ezeket a komáromi hajógyárban építették meg, majd szétszerelve szállították a Balatonra júliusban.

A nyár folyamán a műszaki, összeszerelési és berendezési munkálatok elkészültek. Így a négyből már két hajó megkezdhette az álló (funkcionális)- és futópróbákat. Ennek keretében vizsgálták például a hajók úszáshelyzetét, kormányozhatóságát, manőverezési képességét, illetve a vészüzemi funkciókat is kipróbálták. A következő hetekben a további üzempróbákat hatósági szemlék és betanulási folyamat követi, valamint folytatódnak a még folyamatban lévő egy-egy komp és katamarán összeszerelési munkálatai.

A kompok acélszerkezetének tömege 298 tonna, 11 km elektromos vezeték, közel 4 tonna festék került felhasználásra az építés során. A katamaránokhoz egyenként 157 tonna acél, 9 tonna hegesztési segédanyag, 14 km elektromos vezeték került felhasználásra.

Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója az új katamarán fedélzetén elmondta, hogy a kompok forgalma 10 év alatt 800 ezerről 1,4 millióra emelkedett és a kerékpárosok száma is több mint a duplájára nőtt.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések