Elkezdődött a tanév a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban, két új címmel is büszkélkedhet már az intézmény.
„Addig van nemzeti értékünk és jövőnk, amíg vannak tettre kész, elhivatott fiatalok, épp olyanok, mint önök” – mondta köszöntőbeszédében Gion Gábor szeptember elsején, Debrecenben. A Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára a tanévnyitón méltatta az oktatási intézmény és az itt tanuló kadétok fontosságát – számolt be a Honvédelem.hu.
A rendezvényen elhangzott, hogy az oktatási intézmény elnyerte az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címet, s az idei tanévet már e szerepkörében kezdi meg.
Ez azt jelenti, hogy a Kratochvil helyet biztosít különböző bemutató óráknak, műhelymunkáknak, tehetséggondozó és tanulmányi versenyeknek, valamint pedagógusi továbbképzéseknek az intézmények pedagógiai eredményességének növelése, az iskola jó gyakorlatainak bemutatása érdekében.
A debreceni oktatási intézmény azonban másik címmel is büszkélkedhet, hiszen csakugyan az idei tanévvel kezdődően elnyerte az Ökoiskola címet is. Ezért a debreceni tanintézet célul tűzte ki, hogy növendékei számára természetessé váljon az egészség- és környezettudatos életmód, az igazságos társadalmi berendezkedés iránti igény, valamint a globális és lokális kihívások iránti nyitottság.
Gion Gábor államtitkár kijelentette: az intézményben folyó oktató-nevelő munkával hozzájárultak ahhoz, hogy az innen kikerülő fiatalok jó irányba formálják Magyarországot és a világot. Szerinte a jövőt tekintve nem lehet és nem is lesz más a cél, mint az, hogy a Kratochvil Honvéd Középiskola és Kollégium a hazai oktatási intézmények sorából kiemelkedjen.
Legyen a neve és profilja, ahogy manapság szokták mondani, egy jól csengő brand, legyen kiváltság ide járni, legyen presztízs innen érkezni
– mondta.
Kovács István alezredes, az iskola igazgatója elmondta: míg a debreceni intézményben mintegy kétszázan, addig Hódmezővásárhelyen több mint hetvenen, Szolnokon több mint negyvenen, Nyíregyházán pedig közel hetvenen – így összességében közel négyszázan – kezdik meg az idei tanévet, a Honvéd kadétprogram legmagasabb szintjén részesülve kiemelt honvédelmi oktatásban és nevelésben.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések