A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Handelsblatt: Magyarországon gyárthatják a németek új szuperfegyverét


A lap meglebegtette, hogy a Leopard 2 utódja akár Zalaegerszegen is készülhet. 

Magyarország elsőként szeretné felszerelni a fegyveres erőit a Rheinmetall új Panther harckocsijával – írta meg a Handelsblatt. A lap a tárgyalásokat jól ismerő források alapján közölte, hogy a magyar kormány és a hadiipari vállalat elvi megállapodást kötött arról, hogy

a KF51 Panther harckocsit Magyarországon fejlesztik tovább, majd ott gyártják le.

A Handelsblatt emlékeztetett rá, hogy a Rheinmetall főnöke, Armin Papperger tavaly egy párizsi fegyverkiállításon mutatta be a Panthert, méghozzá úgy, mint a Leopard 2 utódját.

A Panther, a Rheinmetall főnöke szerint már most is rendelkezésre áll, ugyanakkor a járművön van még mit fejleszteni, például új alvázra van szüksége. A Panther fejlesztésének munkálatai Magyarországgal együttműködve kezdődnek meg. A lap azt írta, hogy a jelenlegi állás szerint Orbán Viktor kormánya a Rheinmetallnak mintegy 300 millió eurót fizet erre a célra.

A Rheinmetall viszont ezt nem kívánta kommentálni. Ugyanakkor sajtóhírek szerint a jövőben a Panther Zalaegerszegen készülhet.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések