A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Az elmúlt 12 évben közel 27 milliárdból „tengődött” Iványiék drámaegyháza – A DK-s Arató Gergely kiprovokálta az igazságot


A DK-s Arató Gergely borzasztóan kellemetlen perceket okozott azzal Iványiéknak, hogy provokatív kérdéseket tett fel az egyházpolitikáért felelős illetékes minisztériumnak. 

A fagyi ugyanis visszanyalt, hiszen, mint kiderült, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség az elmúlt 12 évben szinte fuldoklott az anyagi támogatásban. Innentől inkább az érthetetlen, Iványi Gábor ahelyett, hogy drámaegyháza élén folyamatosan a médiában szerepelgetett, miért nem fizette az alkalmazottai után a tb-t. Volt miből.

Provokatívnak szánt, bár meglehetősen sablonos írásbeli kérdést tett fel a gyurcsányista Arató Gergely az egyházpolitikáért felelős miniszternek, Semjén Zsoltnak, természetesen az örökös áldozati pózban tetszelgő Magyar Evangéliumi Testvérközösséggel, azaz Iványiék drámaegyházával kapcsolatban. Magában a levélben nemcsak az a pikáns, hogy egy olyan volt DK-s államtitkár tette fel a kérdést, aki aktívan közreműködött nemcsak iskolák és kórházak bezárásában, de az egyházi közfeladat-ellátóknak még a jogszabályból eredően kötelezően járó támogatásokat sem fizette meg. Ezt természetesen senki nem felejtette el Aratónak, hiába is hiszi azt, a DK-s politikus azonban most Iványiéknak is kellemetlen perceket szerzett. Semjén Zsolt vonatkozó válaszából ugyanis kiderül:

nem az állam tartozik a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek, hanem fordítva.

Ráadásul az elszegényített és üldözött egyház az elmúlt 12 évben 27 milliárd forintnyi állami pénzből volt kénytelen túlélni valahogy. Ez az összeg ráadásul ahhoz képest, hogy Iványiék valójában hol és mennyi szolgáltatást nyújtanak, meglehetősen túlzónak tűnik. Ezt igazolja a parlament.hu-ra kihelyezett válasz is, amelyből szemezgettünk néhány remek részletet.

Aratónak a demagógia bóvli kategóriájában feltett, „Miért nem fizeti meg a kormány a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek a jogszerűen járó támogatásokat?” című kérdését Semjén Zsolt egyszerűen is megválaszolhatta volna, hogy a kormány megfizette, kész. A válaszban azonban kifejtik: a kormány nemcsak minden jogosan járó támogatást kifizet,

de még egy tetemes kártérítést is teljesített, mivel Iványiék az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak panaszaikkal.

Mindeközben a MET, illetve a hozzá tartozó Oltalom Karitatív Egyesület közfeladatellátás címén, mivel a hitéleti tevékenység mellett köznevelési, szakképzési, szociális (valamint ehhez rendelt egészségügyi) és felsőoktatási feladatokat lát el, folyamatosan kapja az állami támogatást. Fontos kitétel az is, pontosan mivel is foglalkoznak Iványiék, és mennyi embert érnek el valójában a „szolgáltatásaikkal”. A válaszból ugyanis kiderül: szociális szolgáltatásokat Budapesten és 6 vármegyében tartanak fenn, elsősorban hajléktalan- és idősellátással foglalkoznak, de családi bölcsödét és tanodát is működtetnek. A szociális szolgáltatásaikkal összesen nagyjából 800–1000 embert látnak el. Nyolc településen van köznevelési intézményük (egy budapesti és hét vidéki), összesen 1335 gyermekkel és tanulóval. Valamennyi intézmény fenntartója a MET (az Oltalom Karitatív Egyesület nem tart fenn iskolát). Emellett két településen tartanak fent szakképző intézményt 871 tanulóval.

Mint meg is jegyzik:

ehhez az ellátotti körhöz képest eltúlzottnak tűnik az Iványi Gábor elnök úr által a tömegkommunikációban említett ezer fős alkalmazotti létszám

Nos, azt már láttuk, nagyjából mennyi embert is érnek el Iványiék. Ehhez képest az alábbi támogatásokban részesültek:

- a Magyar Evangéliumi Testvérközösség 2010–2022 között csak a köznevelési intézményei után összességében több mint 15 milliárd forint állami támogatást kapott (ebből közel 14 milliárd forintot 2012–2020 között, tehát az egyházi státuszától „megfosztás” időszakában);

- köznevelési és szakképzési feladatellátásra 2023-ban 1,8 milliárd forintot kaptak;

 - szociális intézményeik után 2012–2022 között 5,4 milliárd forint állami támogatást kaptak, 2023-ban ennek mértéke 963 millió forint volt.

Összességében tehát kijelenthető, hogy Iványiék közfeladat ellátása kapcsán hozzájutnak minden, a jogi státuszukhoz – mint nyilvántartásba vett, majd bejegyzett egyház – rendelt állami támogatáshoz. A válaszban arra is felhívják a figyelmet, hogy Iványi Gábor szándékosan ferdítő, de nagyon agresszív kommunikációjával azt sugallja, hogy az ő egyháza nem kapta vissza egyházi státuszát, miközben azt a bíróság is nyilvántartja. Emiatt is lehet, hogy Iványiék jogosultak az állampolgárok személyi jövedelemadójának 1 százalékára, amelyből csak 2023-ban több mint 820 millió forint kifizetésben részesültek. Iványiék ráadásul kétszer is perre mentek a strasbourgi bíróságon: először 1,2 milliárdot, majd hárommillió euró kártérítést zsebeltek be.

Mindezeket – a jelentős mértékű állami támogatásokat, személyijövedelemadó-felajánlásokat és a kártérítés jogcímen kifizetett összegeket – figyelembe véve 2010–2023 között a MET mindösszesen közel 26,5 milliárd forinthoz jutott

– összegzi Semjén Zsolt a levélben, majd felteszi az Iványiék számára égetően kellemetlen kérdést, hogy ha úsztak a támogatásban, miért nem fizettek a dolgozóik után tb-járulékot.

Aggódva figyelem, hogy a MET nem tudja felelősen működtetni intézményeit, és azzal, hogy munkavállalói után nem fizeti a társadalombiztosítási járulékot, veszélybe sodorja egészségügyi ellátásukat, valamint a nyugdíjukat is. A valóság tehát az, hogy nem a magyar állam tartozik a MET-nek, hanem a MET és szervezetei a magyar államnak, illetve közvetve saját alkalmazottaiknak

– jelenti ki a miniszter.

Arató még egy demagóg kérdéssel örvendeztette meg az illetékes minisztériumot, miszerint „Mi az oka annak, hogy hajlandók lennének feláldozni szegény és kiszolgáltatott emberek esélyét egy méltóbb életre?” Erre válaszul Semjén Zsolt emlékeztette a volt gyurcsányista államtitkárt:

Különösen sajnálom, hogy egy ilyen provokatív kérdést egy olyan kormány volt államtitkára tesz fel, amely kormány – éppen a nevezett államtitkár aktív közreműködésével – iskolákat, kórházakat zárt be, illetve az egyházi közfeladat-ellátóknak még a jogszabályból eredően kötelezően járó támogatásokat sem fizette meg. Mindezek fényében kérdését méltatlannak és a fentiekben leírtakra figyelemmel igaztalannak tartom, egyben önvizsgálat tartását javasolom.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések