Sztéfanosz Kaszelákisz lett a görög ellenzéki párt, a kommunista Sziriza vezetője – írja a Reuters. A baloldali Sziriza 2015-ben került hatalomra, ám 2019-ben a Soros bébi Ciprasszal elvesztették a választásokat. Most "újult erővel" reménykednek a győzelemben.
Kaszelákisz újoncnak számít a politikában, a 35 éves görög-amerikai politikus korábban a Goldman Sachs befektetési banknál dolgozott, valamint saját teherhajózási vállalatot is alapított. A pártvezetői posztot Éfi Ahcióglu ellenében szerezte meg, aki korábban munkaügyi miniszter volt.
Kaszelákisz közösségimédia-kampánnyal lett befutó tapasztaltabb ellenfelével szemben, bár sokan úgy vélik, hogy nem igazán egy tipikus baloldali politikus. Kaszelákisz erre úgy válaszolt, hogyha nem ismerné belülről a kapitalizmus működését, akkor talán sosem vált volna baloldalivá.
Kaszelákisz nyíltan vállalja szexuális orientációját, 2019 óta él együtt amerikai párjával, aki ápolóként dolgozott, mielőtt férjével Görögországba költöztek.
“A görög emberek készen állnak arra, hogy olyan miniszterelnököt kapjanak, aki rátermett, megvesztegethetetlen, sérthetetlen, és történetesen meleg”
– mondta a politikus.
A fiatal pártvezető azt ígéri, hogy legyőzi Kiriákosz Micotákiszt a következő választáson. Micotákisz egyébként épp nemrég tett ígéretet az egyenlő házasság bevezetésére.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések