Az oroszok U17-es női labdarúgó-válogatottja nem vehet részt a jövő májusi, svédországi Európa-bajnokságon - jelentette be a skandináv ország futballszövetsége.
Minderről azután döntöttek, hogy az UEFA kedden bejelentette: a végrehajtó bizottság döntése alapján visszaengedi az égisze alatt zajló nemzetközi sportági eseményekre a 17 éven aluliak alkotta orosz futballválogatottakat.
A svéd szövetség
elnökségének döntése szerint azonban„a svéd válogatottak továbbra sem
játszhatnak Oroszország ellen sem Svédországban, sem külföldön. Teljes
mértékben támogatjuk azt az álláspontot, amelyről a Svéd Sportszövetség a
svéd olimpiai bizottsággal, a paralimpiai bizottsággal és a sportági
szakszövetségekkel megállapodott”. A stockholmi állásfoglalás értelmében
orosz és fehérorosz sportolók nem vehetnek részt nemzetközi
versenyeken, amíg az ukrajnai háború folytatódik, s a tilalmat már most
kiterjesztették a 17 év alatti lányok 2024-es labdarúgó
Európa-bajnokságára, amelyet május 5. és 18. között rendeznek
Svédországban.
A korosztályos Eb-re októberben kezdődik a
kvalifikáció, amelynek sorsolása már lezajlott. Az UEFA végrehajtó
bizottsága olyan technikai megoldást kért, amely a sorsolás megtörténte
után is lehetővé teszi, hogy az orosz válogatottak részvétele biztosítva
legyen. Ugyanakkor adott esetben az oroszok minden mérkőzését az ország
zászlajának, himnuszának, nemzeti jelképeinek használata nélkül kell
lebonyolítani.
Az ukránok az UEFA-döntés után bojkottot
jelentettek be. „Nem fogunk részt venni semmiféle versenyben, amely
orosz csapatok részvételével zajlik, és az UEFA többi tagországához
fordulunk azzal a kéréssel: bojkottálják azokat a mérkőzéseket,
amelyeken Oroszországból érkezett csapatok lépnének pályára" - állt az
ukrán közleményben. Az angol szövetség az UEFA bejelentése után közölte:
utánpótláscsapatai nem játszanak orosz együttesek ellen. Később a
lengyel szövetség elnöke is jelezte, hogy ugyanígy járnak el.
Az UEFA annyit megerősített, hogy az orosz felnőtt válogatottak és klubcsapatok felfüggesztése a háború végéig érvényben marad.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések