A törvény törölte a nemzeti kisebbségek meghatározásának egyik fontos ismérvét, vagyis azt, hogy annak képviselői hagyományosan Ukrajna területén élnek, és ezáltal kiüresedett a nemzeti kisebbség fogalma- állapította meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége keddi nyilatkozatában.
A KMKSZ "sajnálattal állapítja meg, hogy a kisebbségi törvény módosításakor ezúttal sem vették figyelembe a magyar szervezetek építő jellegű módosító javaslatait".
A második olvasatban elfogadott törvény törölte a nemzeti kisebbségek meghatározásának egyik fontos ismérvét, vagyis azt, hogy annak képviselői hagyományosan Ukrajna területén élnek, és ezáltal kiüresedett a nemzeti kisebbség fogalma. "Ez a kisebbségekhez köthető bármiféle kollektív jog kizárását eredményezi" - mutat rá a nyilatkozat.
A KMKSZ elnökségének az MTI-hez eljuttatott nyilatkozata szerint "önkényes értelmezésre adhat módot az, hogy a jogszabály több tétele diszkriminatív, illetve pusztán deklaratív jellegű".
A most elfogadott módosítás továbbra sem biztosítja a kisebbségek számára az alkotmányban és a nemzetközi dokumentumokban garantált jogaik érvényesülését, és nem állítja vissza a korábbi kisebbségi jogokat - írták.
Az Ukrajna nemzeti kisebbségeiről (közösségeiről) szóló új törvényt 2022 decemberében fogadta el az ukrán parlament. Miután idén júniusban a Velencei Bizottság bírálta a törvény több passzusát, augusztus 13-án a kijevi törvényhozásban módosító indítványt nyújtottak be a jogszabályhoz.
A kisebbségi törvény elfogadása Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásai megkezdésének egyik fontos feltétele.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések