Egy férfi egy éve elment Salgótarjánban abba a fodrászatba, ahol haragosa dolgozott. Ahogy belépett, rögtön kiabálni kezdett, aztán előkapta a viperáját, és azzal támadt a másik férfira.
Birkózni kezdtek, és közben mind a ketten a földre estek. Egy arra járó ember választotta szét őket. Ekkor azonban még nem ért véget az agresszív férfi ámokfutása.
A fodrász és az egyik vendége a támadás után kiléptek az üzletből, a férfi azonban követte őket. Amikor már az utcán volt,
az övtáskájából elővett egy gázpisztolyt, és azt kiabálta a haragosának, hogy szétlövi a fejét.
Ezután a fodrászat vendégét kezdte kergetni, kezében a fegyverrel. Meg is akarta ütni, azonban a férfi az ott parkoló kocsijába menekült a fodrásszal együtt.
A támadó ekkor
megrugdosta az autót, a viperával pedig betörte a szélvédőt.
Távozóban még a fodrászszalon ajtajának üvegét is berúgta.
Az ügyészség most indítványozta, hogy a támadót ítéljék felfüggesztett börtönre, és kobozzák el tőle a viperát és a gázpisztolyt, valamint fizettesse meg vele az eljárás költségét és az okozott kárt.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések