Mintegy harminc másodpercre megdermedt és tekintetével előre meredt Mitch McConnell, a szenátus republikánus kisebbségi vezetője szerdán egy Kentucky államban tartott beszédét követően, miközben az újságírók kérdéseire felelt.
A 81 éves politikus „lefagyása” éppen akkor történt, amikor az egyik újságíró arról kérdezte, tervezi-e, hogy 2026-ban újraindul a választásokon. McConnell először visszakérdezett, majd kuncogott, szünetet tartott és becsukott szájjal előremeredt.
Rövid várakozást követően McConnell egyik munkatársa lépett oda hozzá, és azt mondta:
Elnézést kérek mindenkitől, szükségünk lesz egy percre.
Végül a politikus „visszatért”, jelezte a munkatársának, hogy „rendben van” és fogadja tovább az újságírók kérdéseit. A politikus munkatársa ezt követően arra kérte az újságírókat, hogy hangosan tegyék fel a kérdéseiket.
McConnell szóvivője a CNN amerikai hírtelevíziónak elmondta, hogy a Kentucky állambeli politikus „egy pillanatra megszédült, és emiatt tartott szünetet a sajtótájékoztatón”. Míg McConnell egyik munkatársa hozzátette:
Bár jól érzi magát, óvatosságból felkeresnek egy orvost a következő rendezvénye előtt.
BREAKING: Sen. Mitch McConnell appears to freeze again while taking questions from reporters in Kentucky, halting for more than 30 seconds after he was asked if he would run for re-election. pic.twitter.com/5kCyQjqzF7
— MSNBC (@MSNBC) August 30, 2023
Nem ez az első eset, hogy a republikánus vezető ilyen helyzetbe került. A múlt hónapban a Capitolium épületében hasonló dolog történt, amikor sajtótájékoztatót tartott.
Akkor mintegy húsz másodperces „lefagyás” után a munkatársai megkérdezték, hogy jól van-e, és végül elkísérték a kamerák és a riporterek elől. Néhány perccel később McConnell egyedül sétált vissza a sajtótájékoztatóra, egészségi állapotát firtatva azt mondta, hogy „jól van”, míg arra a kérdésre, hogy képes-e ellátni a munkáját, igennel felelt. A politikus stábja később „kiszáradással” magyarázta az esetet.
Mark Levin might end up like Mitch McConnell on a live broadcast. 😵💫 pic.twitter.com/DfSNRRrmVB
— Scott ❝X❞ (@bullriders1) August 29, 2023
McConnell 2007 óta vezeti a szenátus republikánus frakcióját, ám egészségi állapotát egész évben kérdések övezték. Márciusban egy washingtoni szállodában történt esése után agyrázkódással és bordatöréssel kezelték, majd néhány héttel később visszatért a szenátusba – emlékeztetett a US News.
A szerdai eset Joe Biden amerikai elnök figyelmét sem kerülte el, mint fogalmazott, „megpróbálja majd felvenni a kapcsolatot” McConnell-lel, akit politikai nézeteltéréseik ellenére barátnak nevezett.
Joe Biden maga is került már hasonló helyzetekbe, amikor furcsa motyogáson, nevek és titulusok felcserélésén, a súgógép rossz felolvasásán, a levegővel való kézfogáson vagy éppen eltévedésen kapták. Kritikusai szerint az elnök mentális állapota kritikus, és alá kellene vetnie magát orvosi vizsgálatoknak.
Decency matters.
— Republicans against Trump (@RpsAgainstTrump) August 30, 2023
While Donald Trump refused to wish Senator McConnell well, President Biden once again showed compassion to Mitch McConnel, a Republican leader:
“Mitch is a friend, as you know…I know people don’t believe that’s the case... I’m going to try and get in touch… pic.twitter.com/YDExJnWMRg
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések