A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Ügyvédje szerint önvédelemből szúrta halálra a bokszválogatott volt edzőjét a békéscsabai késelő


A gyilkost egy hónapra letartóztatták. 

A bíróság egy hónapra letartóztatta azt a 27 éves férfit, aki kedden halálra késelte Szabó Sándort, a magyar ökölvívó-válogatott egykori edzőjét egy békéscsabai szálloda teraszán.

A gyilkos ügyvédje az RTL Híradónak elmondta, "védence önvédelemből ölt", és a letartóztatás ellen fellebbezést nyújtott be.

Szabó Antal szerint védence valóban reklamált azért, mert nem szolgálták ki, de "ezután távozni akart". Mint mondta, a vádlott már az ajtóban volt, mikor a volt edző megverte, amitől a földre zuhant.

„Védencemnek súlyos fejsérülései vannak, amit nyilvánvalóan nem saját magának okozott” – számolt be, hozzátéve: „Azt gondoljuk, hogy egy jogos védelmi helyzetben, végszükségben következett be a sajnálatos esemény.”

A Békés Vármegyei Főügyészség szerint a kedd esti összefeszülés során Szabó kétszer is állba vágta a 27 éves érdi "fiatalt", aki ettől a földre került. A földön ülve vette elő zsebéből a bicskáját, kinyitotta, majd azzal többször lábon szúrta Szabót. A dulakodás ismét állva, majd később a földön folytatódott, és ekkor az érdi férfi több alkalommal megszúrta a sértettet. Az áldozat a helyszínen eszméletét vesztette, majd a kórházba szállítását követően meghalt.

A terhelt esetében a főügyészség álláspontja szerint a letartóztatás több különös oka is fennállt, így egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye, figyelemmel a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható büntetés nagyságára, valamint a bizonyítás manipulálásának veszélyére.

A gyilkos kedd este elmenekült a tett színhelyéről, szerda reggel viszont feladta magát. Áldozata, Szabó Sándor fiatalon versenyszerűen bokszolt, 2000-ben pedig muaythai magyar bajnok lett. 1993-ban sportoktató, majd 1996-ban edzői végzettséget is szerzett, három éven át volt a magyar ökölvívó-válogatott edzője, 1997-2009 között pedig a kick-box-válogatott ringes szakágának edzője. Ő alapította a békési Elit Szabadidős Küzdősport Klubot.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések