A dél-kaliforniai bíró állítólag egy SMS-ben tudatta a bírósági munkatársaival, hogy lelőtte feleségét, ezért másnap nem lesz otthon.
A CBS News jelentése szerint az ügyészek pénteken számoltak be arról, hogy egy, a felesége meggyilkolásával megvádolt bíró szörnyű tette után egy SMS-ben tudatta a bírósági titkárral és a bírósági végrehajtóval, hogy lelőtte feleségét. Az ügyészek bírósági beadványa szerint Jeffrey Ferguson, az Orange megyei felsőbíróság bírája a következő üzenetet küldte a gyilkosság után:
„Elvesztettem az eszem. Lelőttem a feleségemet. Holnap nem leszek itthon. Őrizetben leszek. Nagyon sajnálom.”
Az ügyészek azt is megosztották, hogy 47 fegyvert, valamint több mint 26 ezer lőszert találtak a bíró otthonában tartott házkutatás során, köztük azt a pisztolyt, mellyel leadta a halálos lövést feleségére. A hatóságok szerint a fegyvereket legálisan birtokolta a bíró.
A lövöldözés azután történt, hogy Ferguson és felesége, Sheryl Ferguson augusztus 3-án egy étteremben összevesztek, majd egészen az Anaheim Hills előkelő negyedében lévő otthonukba vezető úton is folytatták a vitát. A férfi az este folyamán végül megfenyegette az áldozatot „egy olyan kézmozdulattal, mely arra utalt, hogy fegyvert fog fogni rá”.
A bírósági dokumentumok szerint a veszekedés addig fajult, hogy a nő valami olyasmit mondott férjének, „miért nem fogsz rám egy igazi fegyvert?”, mire a férfi ténylegesen előhúzott egy pisztolyt a bokájára erősített tokból, és mellkason lőtte feleségét.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések