A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Ma 93 éves Soros György


A szülei jobban tették volna ha kis széket csinálnak helyette

Ma ünnepli 93. születésnapját Soros György (születési nevén Schwartz György) magyar származású üzletember és tőzsdespekuláns, aki épp júniusban jelentette be, hogy háttérbe vonul és fiára, Alexander Sorosra hagyja az általa felépített birodalom vezetését. 

Az 1930-ban született, magát később filantrópnak nevező Soros György gyerekfejjel, hamis papírokkal élte át a magyar fővárosban a II. világháborút és a holokausztot, miközben 

saját bevallása szerint is részt vett zsidó vagyonok elkobzásában

egy olyan minisztériumi tisztviselő mellett, akit Soros apja vesztegetett meg, hogy fia keresztapjának adja ki magát. Saját bevallása szerint gyerekként nem látta az összefüggéseket, de a történtek egyébként sem okoztak semmilyen problémát számára. Bűntudatot sem érzett, amiért tudta és látta, hogy közben zsidó honfitársait hurcolják el a nyilasok. 

Az akkori eseményekről ebben az interjúban mesél: 



Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések