Az idegen tárgyat szabályosan belevarrták a sebbe, később hideg borogatást javasoltak neki.
Három hétig szenvedett egy román férfi, akinek egy kerékpárbalesetben
a combjába fúródott a letört fékkar, a kórházban azonban ezt nem vették
észre, és az idegen tárgyat benne hagyva varrták össze a sebét –
közölte a román Observatorul Prahovean című lap. A külföldön
vendégmunkásként dolgozó, falujába hazalátogató fiatalember július 7-én
esett le a kerékpárjáról. Kezén és lábán sérült meg, és mivel erősen
vérzett, felesége mentőt hívott, amely a Prahova megyei Urlati városi
kórházába szállította. Elmondása szerint az ügyeletes orvos beoltotta
tetanusz (merevgörcs) ellen, összevarrta a sebet és bekötözte.
Hideg borogatást javasoltak
Mikor másnap dagadt lábbal, vérző sebbel visszament a kórházba, egy másik orvoshoz került, aki kicserélte a kötést, és hideg borogatást javasolt. A férfi kétnaponta járt kötözésre a kórházba, ahol július 18-án eltávolították a varratszálakat, további kezelésként pedig antibiotikumot és gyulladásgátló tablettát írtak fel neki. Július 20-án visszautazott Hollandiába, ahol egy húsfelfeldolgozó vállalatnál van munkaszerződése, de
már olyan fájdalmai voltak, hogy nem tudott lábra állni, ezért betegszabadságot kért.
További egy hét elteltével, július 28-án ment el a szálláshelyéhez legközelebb lévő kisváros klinikájára, ahol egy nyolc centiméter hosszúságú fémdarabot – egy fékkart – húztak ki a sebből. Az esetét a Prahova megyei lapnak elmesélő, a történetet fotókkal is dokumentáló férfi megjegyezte: szerencsére van betegbiztosítása, mert a hollandiai műtét, illetve a rá váró esetleges további beavatkozások „egy vagyonba kerültek volna”.
Az
Observatorul Prahoveanban kedden közölt írás nyomán szerdán az Urlati
városi kórház belső vizsgálatot indított, a megyei közegészségügyi
hivatal pedig 32 ezer lejnyi (2,5 millió forint) bírságot szabott ki az
egészségügyi intézményre, amiért a betegfelvétel alakalmával hiányosan
töltötték ki a betegtájékoztató és betegjogi űrlapokat.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések