Frakcióik kezdeményezték, támogatták a hétfői rendkívüli ülést; mégis voltak baloldali képviselők, akik nem szavaztak a hétfői rendkívüli ülésen.
Mint ismert, hétfőn 13 órára rendkívüli országgyűlési ülést hívott össze az ellenzék kérésére Kövér László házelnök.
Mindezt
49 ellenzéki politikus szorgalmazta, akik hat napirendi pontot
fogalmaztak meg, amelyet szerintük a parlamentnek sürgősen meg kéne
tárgyalnia.
Így például Svédország NATO-csatlakozásának parlamenti ratifikálását. (Amely csupán a zárószavazásra vár.)
Csakhogy
az ülés nem pusztán a kormánypárti képviselők hiánya miatt lett
határozatképtelen, baloldali képviselők sem szavaztak, így például a
DK-ból
Arató Gergely,
Gyurcsány Ferenc,
Hegedűs Andrea,
Kálmán Olga,
Komáromi Zoltán,
Oláh Lajos,
Vadai Ágnes,
és Varga Zoltán.
A
Momentum frakciója – kik azt követően kezdeményezték a rendkívüli
ülést, hogy a vilniusi NATO-csúcson kiderült, Törökország hozzájárul,
hogy Svédország is tagja legyen a katonai szervezetnek; ezt támogatta az
előbb említett DK, a szocialisták, a Jobbik-Konzervatívok, a Párbeszéd
és az LMP is – teljes létszámban képviseltette magát, derül ki
Parlament.hu adatbázisából.
Az MSZP majdnem teljes létszámmal tudott ott lenni a hétfői ülésen,
pusztán Molnár Zsolt nem szavazott.
A Jobbik-Konzervatívok országgyűlési frakciójában már több volt a hiányzó, már ami a szavazásokat illeti, hiszen a fentebb linkelt adatbázis alapján Bencze János, illetve Lukács László György sem használta a szavazógépet.
A Mi Hazánkból Dócs Dávid „hiányzott”, a Párbeszédből viszont relatíve sokan:
Berki Sándor,
Mellár Tamás,
Szabó Rebeka,
valamint Szabó Tímea.
Az LMP-ből Keresztes László Lóránt, a független képviselők közül pedig Varga Ferenc nem voksolt.
Hol lehettek az ellenzéki képviselők?
Annyi
bizonyos, hogy Kálmán Olga a Facebookon tett közre egy olyan képet
hétfőn, amin képviselőtársaival – Vadai Ágnessel és Arató Gergellyel –
látható, a következő kiírással „DK nyári tábor kollégákkal”. Vadai Ágnes
posztjából pedig annyi plusz információ érkezett, hogy a kép az
EuroCampuson készült. A pártvezér, Gyurcsány Ferenc Facebookon nem
mutatott semmit a nagyközönségnek. Társa, Varga Zoltán viszont igen, aki
arról tartott tájékoztatót, hogy a magyar kormány teljesen titokban, a
debreceniek feje felett egyezhetett meg egy kínai óriásvállalattal egy
újabb akkugyár építéséről. Varga hétfőn volt élő adásban.
A
párbeszédes Berki Sándor hétfőn a Fertő tó mellől jelentkezett be
(életében először), legalábbis a közösségi oldala szerint; a
jobbikosokról nincs hír.
Az LMP-s Keresztes László Lóránt délután
Dombóváron járt, ahol állítása alapján egy védett gesztenyesort tarolt
le a helyi városvezetés, előtte pedig Pécs ügyében jelentkezett be
közösségi oldalán.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések