A GVH a maximálisan kiróható csaknem 40 millió forintos bírsággal sújtott egy szlovák webáruházat, amiért megtévesztően azt sugallta, hogy legálisan rendelhető tőle Magyarországra e-cigaretta és Elf Bar-termékek - jelentette be hétfői közleményében a versenyhatóság.
A GVH felidézte: az Elf Bar egy többféle ízben elérhető, nikotinos vagy nikotinmentes folyadékkal előre feltöltött, akkumulátoros, eldobható, dohányzást imitáló eszköz.
A GVH tavaly nyáron két szlovák webáruházzal szemben indított vizsgálatot, amelyek e-cigarettákat, illetve Elf Bar-termékeket forgalmaztak magyar nyelvű weboldalaikon. A versenyhatóság az ideiglenes intézkedés eszközével élve azonnal elrendelte a webáruházak lekapcsolását az ügyek lezárulásáig. Az eljárások közül az első tavaly év végén a lehető legmagasabb bírság kiszabásával végződött, míg a másik webáruház ügyében most született döntés. A vizsgálat feltárta, hogy a vállalkozás szintén megtévesztően keltette a magyar fogyasztókban azt a benyomást, hogy termékei jogszerűen forgalmazhatók.
Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közlemény szerint kijelentette: "a cég egyértelmű ágazati szabályokat és forgalmazási tilalmakat sértett meg, ráadásul a magatartása részben gyermekeket és fiatalkorúakat - vagyis sérülékenyebb fogyasztói kört - célzott meg, arról nem beszélve, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ állásfoglalása szerint a szóban forgó termékek egészségkárosító hatásúak lehetnek".
A GVH Versenytanácsa a kiszabható maximális bírságot, 38,7 millió forintot rótt ki a Párkányban bejegyzett Bensons Europe s.r.o.-ra. A vállalkozás egyébként már az eljárás során is 3 millió forintos bírságot "gyűjtött be", mert többszöri felhívásra sem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének, amivel akadályozta a hatósági munkát. A GVH a vizsgálat során azért is szankcionálta a céget mert az az ideiglenes intézkedést megkerülve, a Magyarországon lekapcsolt tárhelyről egy másik szolgáltatóhoz átirányítva folytatta tovább a webáruház működtetését. A hatóság emiatt mind a vállalkozásra, mind annak ügyvezetőjére naponta növekvő mértékű végrehajtási bírságot szabott ki, amelynek hatására a cég végül leállította a honlapot.
A közleményben Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke arról beszélt, hogy "a NAV szigorúan ellenőrzi az Elf Bar illegális kereskedelmét, és ezidáig több száz akciót is szervezett, hogy a speciális dohánygyártmányt kiszűrje a piacról. Az eddigi eredmények mérlege több mint 160 millió forintnyi lefoglalt áru és 20 millió forint bírság".
Bíró Marcell, az SZTFH elnöke emlékeztetett arra, hogy "a fiatalkorúak egészségének a védelmére hozták létre a tavalyi iskolakezdésre az SZTFH kezdeményezésére a Gazdasági Versenyhivatallal, a Belügyminisztériummal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, az Országos Rendőr-főkapitánysággal és a Kopp Mária Intézettel az Elf Bar-ellenes koalíciót. A szigorú, összehangolt fellépésnek köszönhetően az iskolák és közintézmények környékéről sikerült kiszorítani ezt az illegális tevékenységet, de az online térben még hatékonyabb, további sikeres akciókban érdekeltek" - jelentette ki.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések