Sokat sejtet, hogy a nigeri puccsisták mellett tüntetők között nemcsak nigeri, de orosz zászlók is megjelentek.
Több ezer nigeri tüntetett Franciaország niameji nagykövetsége előtt vasárnap. Szombaton kiáltotta ki magát Niger új vezetőjének Abdourahmane Tchiani tábornok, miután sikeresen végrehajtott egy katonai puccsot. Ha hinni lehet a helyszíni beszámolóknak, a francia nagykövetség előtt a puccsisták mellett tüntettek. Sokat elárul a helyzetről, hogy a tömegben előkerült a nigeri és az orosz zászló is. Vélhetően a tüntetés az új vezetés nemzetközi elismerésének kieszközlését szolgálja.
Franciaország 1500 katonát állomásoztat az országban, a puccs miatt felfüggesztették a költségvetési támogatást az egykori gyarmat részére.
Milyen jelentősége van a nigeri katonai puccsnak?
Július 26-án katonák jelentek meg az állami televízióban, és azt állították, hogy Mohamed Bazoum elnököt őrizetbe vették és átvették az ország irányítását. A nigeri külügyminiszter csütörtökön még arról számolt be, hogy tárgyalások zajlanak, pár órával később azonban a hadsereg vezetője bejelentette, hogy támogatja a puccsot. Szombaton a katonai vezetés lényegében hivatalossá tette a hatalomátvételt.
Niger legalább három szempontból is nagy jelentőséggel bírt. Franciaország és Európa számára a terrorizmus elleni harc egyik kulcsterülete volt, eddig nyugati szövetséges. Az Egyesült Államok katonai drónbázissal rendelkezik az országban, amelyet az al-Kaida és az Iszlám Állam ellen vetettek be.
Niger a migráció tekintetében is fontos ország, ezért az EU eddig szövetségesnek tekintette az illegális migráció megfékezésében. Niger nem forrás-, hanem tranzitország, és az EU-tól 1 milliárd eurót kapott 2017 és 2020 között migrációellenőrzési intézkedések bevezetésére.
Niger a világ legmagasabb népszaporulatával rendelkező országainak egyike, így idő kérdése, és forrásországgá válik a migráció tekintetében.
De ami mind közül a legfontosabb, Niger Afrika második és a világ hetedik legnagyobb urántermelője, és termelésének nagy részét Franciaországba exportálja – legalábbis a puccs előtt még így volt.
Niger adja az urán globális termelésének 5 százalékát, csak a franciák a teljes ellátásuk 37 százalékát szerzik be az afrikai országtól, márpedig Franciaországban az atomenergia szent grálnak számít. Az EU uránigényének 24 százaléka jön Nigerből.
Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e hatása az uránexportra a puccsnak. A korábbi öt erőszakos hatalomátvételt követően az uránszállításoknál nem történtek fennakadások. Most azonban az orosz-nyugati egymásnak feszülés miatt teljesen más körülmények uralkodnak. A nigeri urántermelésben francia, kanadai és dél-koreai cégek is szerepet játszanak – írja a fevidéki Körkép.sk hírportál.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések