Abszurd helyzet állt elő az EU-ban. Kérdés, hogy mibe és mennyibe fog ez nekünk kerülni.
Ahogy arról a Mandineren is beszámoltunk, csütörtökön megkezdődött az állam-és kormányfők csúcstalálkozója Brüsszelben. A tanácskozás legfőbb témája az Európai Bizottság által benyújtott költségvetés-módosítási javaslat volt, amely röviden akár úgy is összefoglalható, hogy bár
megszegte a magyaroknak tett ígéretét Brüsszel, most még fizetésemelést is kér.
És bár a legnagyobb tétel nem Brüsszel fizetésemelési kérése, hanem az Ukrajnának szánt támogatás (50 milliárd euró), még annak kapcsán is joggal merülhet fel a kérdés, hogy „az eddig (Ukrajnának – a szerk.) odaadott mintegy 70 milliárd euró mire ment el, és az miért nem volt elég?" – idézhetjük fel a magyar miniszterelnök tagállami vezetőként teljesen jogosan felmerült szavait.
Hiszen, mint fogalmazott:
ha másfél év alatt adtunk 70 milliárdot, ami önmagában is elég nagy baj, akkor hogy lesz a következő évekre elegendő az ötvenmilliárd?"
„És ki fogja azt ellenőrizni, hogy valóban arra költik el, amire adjuk?" – teszi hozzá. Erről ide kattintva olvashat bővebben.
Eközben Ukrajnában
Az EU-csúcson zajló viták kapcsán ráadásul külön érdekesség, hogy mialatt az Európai Unió tagállamai egymást próbálják meggyőzni arról, hogy érdemes-e tovább folytatni Ukrajna eurómilliárdokkal való támogatását,
sajtóhírek szerint már az ukránok is a háború lezárását tervezik.
A Washington Post szerint például William J. Burns, a CIA igazgatója titkokban Ukrajnába látogatott, és mint a lap hozzátette: az ukrán tisztviselők ambiciózus stratégiát mutattak be a megszállt területek visszafoglalására és a tűzszüneti tárgyalások megkezdésére az oroszokkal az év végéig.
Kérdés azonban, hogy ha Ukrajna már maga is a háború lezárásán gondolkodik (ami egy valóban üdvözlendő hír lenne mindenki számára), akkor mi értelme lehetett annak, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrég kérdőre vonta az EU-t, mert elfelejtették elítélni Oroszországot, majd alig burkoltan Magyarországnak is üzent, és legfőképp: miért töri magát az Európai Bizottság ennyire azon, hogy anyagi lehetőségein túl is pénzelje Ukrajna háborús kiadásait, ha valójában a béke lenne a cél?
0 Megjegyzések