Orbán Viktor miniszterelnök a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) zárónapján tartott előadásában pontosan idézte a román külügyminisztérium demarsában foglalt pontokat – közölte Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője szombaton az MTI-vel.
A szóvivő elmondta, Románia budapesti nagykövete július 13-án szóbeli demarsot adott át a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, melyben a román kormány azt kérte, hogy a magyar miniszterelnök bizonyos témákról ne beszéljen Tusnádfürdőn, a Bálványosi Szabadegyetemen.
A miniszterelnök beszédének elején pontosan idézte a román külügyminisztérium demarsában foglaltakat, melyet Varju Krisztina európai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár vett át múlt csütörtökön
– tette hozzá a szóvivő.
Mint
ismeretes a kormányfő tusványosi beszédében idézte a román külügy
ajánlásait, így például nem ajánlott neki a jelképekről beszélnie. És
kerülje a kollektív kisebbségi jogokról szóló elemzéseket, ám
hozzátette, azok léteznek és megilletik az erdélyi magyarokat. Ne
beszéljen külön Erdélyről és Székelyföldről, amelyeket román területi
egységeknek nevez a román hivatalos politikai beszéd.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések